November 25., szombat

Apcsel 27, 27-44 Hajótörés és kiszabadulás

Előesti imádság 

²⁷Amikor már a tizennegyedik éjszaka is beállt, amióta az Adrián hajóztunk, éjféltájban a hajósok azt gyanították, hogy valamiféle föld tűnik fel előttük. ²⁸Erre lebocsátották a mélységmérőt, és húsz ölet mértek. Majd kicsit továbbhaladva onnan már tizenöt ölet mértek. ²⁹Ezért attól tartva, hogy sziklás helyekbe ütközünk, leeresztettek négy vasmacskát a hajó faráról, és aggódva várták, hogy kivilágosodjon. ³⁰Közben a hajósok meg akartak szökni a hajóról. Azzal az ürüggyel, hogy a hajó orráról horgonyokat vetnek ki, leeresztették a csónakot. ³¹Ekkor Pál azt mondta a századosnak és a katonáknak: »Ha ezek nem maradnak a hajón, ti nem menekülhettek meg.« ³²Erre a katonák elvágták a csónak köteleit és hagyták kiesni. ³³Amikor világosodni kezdett, Pál kérte mindnyájukat, hogy vegyenek magukhoz eledelt. Ezt mondta nekik: »Ma tizennegyedik napja, hogy vártok, étlen vagytok, és semmit sem vesztek magatokhoz. ³⁴Azért arra kérlek titeket, vegyetek táplálékot magatokhoz, ez a javatokra lesz. Egyikteknek sem vész el egy haja szála sem a fejéről.« ³⁵Miután ezt elmondta, fogta a kenyeret, s mindnyájuk szeme láttára hálát adott Istennek. Aztán megtörte azt, és elkezdett enni. ³⁶Erre mindnyájan megnyugodtak, és ők is vettek magukhoz eledelt. ³⁷Összesen kétszázhetvenhatan voltunk a hajón. ³⁸Amikor jóllaktak az étellel, úgy könnyítettek a hajón, hogy a gabonát a tengerbe dobták. ³⁹Bár ekkorra megvirradt már, a szárazföldet nem ismerték fel, de észrevettek egy öblöt, amelynek lejtős partja volt. Azt gondolták, hogy erre futtatják ki a hajót, ha tudják. ⁴⁰Miután a horgonyokat eloldották és a tengerbe dobták, meglazították a kormányrudak köteleit is, majd felvonták a vezérvitorlát a szél fújásának az irányában, így igyekeztek a part felé. ⁴¹Amikor végül egy földnyelvhez jutottak, ráhajtották erre a hajót. A hajóorr megakadt ugyan, és mozdulatlan maradt, de a hátsó rész kezdett szétesni a hullámverés ereje miatt. ⁴²A katonáknak az volt a szándékuk, hogy megölik a foglyokat, nehogy valamelyik kiússzon és megszökjön. ⁴³A százados azonban meg akarta menteni Pált, ezért megtiltotta, hogy ezt megtegyék. Megparancsolta tehát, hogy azok bocsátkozzanak le elsőként, akik úszni tudnak. Jussanak ki és menjenek ki a szárazra. ⁴⁴A többieket pedig kivitték, kit deszkákon, kit a hajó roncsain. Így történt azután, hogy minden ember kimenekült a partra.

Pál a Rómába menő, viharban hánykolódó hajón meghiúsítja a legénység szökési tervét; megakadályozza, hogy a menekülésre kész foglyokat a római katonák megöljék. Pál mindnyájukat a máltai kikötéshez vezet és megmenti őket. Mondhatni, hogy az apostol csak külsőleg fogoly, valójában ő menti meg az egész legénységet, akik fogva tartják őt. Minden hívőnek, minden keresztény közösségnek az a feladata, hogy segítsen a biztonságot jelentő kikötőbe révbe érni. A hívő ember és a közösség Jézushoz hasonlóan nem élhet magának. Az Egyház ezért nem foglalkozhat csupán belső problémáival, hőn áhítozva tisztaságára és nem a városának, a világnak gondjaival törődve. Pál elsősorban nem arra gondolt, hogy ő fogoly és ki kell szabadulnia. A hullámokon hánykódó hajón Pál mindenkiért imádkozott, mindenkit éberen figyelt és azért dolgozott, hogy épségben partot érjenek. Az Egyház és minden hívő véget nem érő missziója: imádkozni és fáradozni azért, hogy mindenki méltó életet élhessen. Hihetetlen aktualitása van a hajón tevékenykedő apostol példájának egy olyan társadalomban, amelyben férfiak és nők az egyéni érdekeikért gyakran egymással küzdenek. Szükség van rá, hogy valaki imádkozzon és mindenki megváltásáért fáradozzon.

Előesti imádság