1Öt nap
múlva Ananiás főpap lement néhány vénnel és egy bizonyos
Tertullusz nevű ügyvéddel, s jelentkeztek a helytartó előtt Pál
ellen. 2Miután Pált előhívták, Tertullusz elkezdte
előadni a vádat: »Igazi békében élünk alattad, és
gondoskodásod folytán sok dologban javulás állt be, 3azt
mindig és mindenütt teljes hálával fogadjuk, kegyelmes Félix.
4Hogy azonban hosszasabban föl ne tartsalak, kérlek,
hallgass meg minket röviden a te kegyelmességed szerint. 5Úgy
találtuk, hogy ez az ember veszedelmet terjeszt és lázadásokat
szít az összes zsidó között az egész földkerekségen, és
élére áll a názáretiek eretneksége által keltett lázadásnak.
6Sőt a templomot is meg akarta szentségteleníteni,
ezért elfogtuk. 8Ha törvényt ülsz, magad is
megtudhatod tőle mindazt, amivel mi vádoljuk őt.« 9A
zsidók is megerősítették ezt, és bizonygatták, hogy mindez így
van.
Cezareában Pál ellen
újra vádat emelnek a római helytartó előtt. A vádlottal együtt
a vádlók is megjelennek, Ananiás főpap vezetésével. A cezareai
környezet a jeruzsálemivel ellentétben nem ellenséges Pállal
szemben. A jogvita elbeszélése meglehetősen nyugodt légkört
sejtet: a szembesítések higgadtak, a viták az előírt eljárásrend
szerint zajlanak, a gondolkodási idők megfelelően hosszúak,
magánbeszélgetésekre is jut idő, Pál a helyi elittel is
találkozhat, a légkör udvarias, akkor is, ha színhely
nyilvánvalóan a börtön. A római hatóságoknak, úgy tűnik, nem
sürgős; úgy gondolják, az idő nekik dolgozik. Másrészről
egyértelmű volt, hogy a bírák túl akarnak adni Pálon. A római
kormányzó rájött, hogy Pál a zsidó fanatizmus áldozata. Úgy
beszélnek róla, mint a „názáretiek felekezetének”
vezetőjéről, mint amolyan „hitvány” és „viszályt szító”
emberről. A vád politikai jellegű volt, és egy bizonyos
Tertullusz adta elő. Lényege abban állt, hogy Pál meg akarta
szentségteleníteni a templomot. A tömeg újra Pál ellen ágál,
mint ahogyan Jézussal történt. Ám az apostolt vigasztalja,
támogatja és bátorítja az Úr. Az Úr sohasem hagyja el azt, aki
bízik Őbenne.
A
Szent Kereszt imádsága
