Imádság
az egyházak egységéért. Emlékezzünk meg különösen az
anglikán egyházról.
Jón
3,1-5.10; Zsolt. 24.; 1Kor 7,29-31; Mk 1,14-20
A most olvasott
evangéliumi szakasz Jézus első találkozásait írja le. Egy azóta
is folyamatosan élő testvériség kezdete ez, melynek változtatni
képes ereje épp olyan mértékű, amilyen intenzitással megélik.
Nem egy múltbéli dologról van tehát szó. Ma is lehetséges módja
a kereszténység megélésének. A kereszténység találkozásokon
múlik, a Jézussal és a másokkal való találkozásokon. Jézusnak
azonban különleges találkozási módjai vannak. Tulajdonképpen ma
is az utcákat rója, de mindig ugyanúgy. Jézus nem osztogat
parancsokat, mint egy tábornok, mégis úgy beszél, mint akinek
hatalma van. Az evangélium nem erkölcsi kódex, bár megtanít rá,
mi az, ami valóban számít, és segít, hogy önmagunkat is a
szeretet mértékével mérhessük. Nem olyan könyv, amelyet
egyszeri elolvasás után félre lehet tenni: ellenkezőleg, minél
gyakrabban nyitjuk ki, annál jobban értjük. Az evangélium annyit
jelent, mint örömhír. Mennyi rossz hírt hallunk, amelyek
szorongást, félelmet keltenek bennünk! Az evangélium a legjobb
hír, amely eljuthat hozzánk: Isten – a szeretet, az élet
misztériuma, a létezés értelme – szól; hozzád fordul; azt
akarja, hogy kövesd; örül annak, hogy vele vagy; és szüksége
van rád. Az evangéliumnak szüksége van rád.
A mi helyzetünk
hasonló Simon és testvére, András helyzetéhez, akik az
evangéliumi jelentben a szokásos munkájukat végzik. Éppen a
hálóikat javítják, amikor hozzájuk lép Jézus és hívja őket:
„Gyertek, kövessetek, és emberek halászává teszlek
benneteket.” Kicsit később ugyanez történik a másik
testvérpárral, Jakabbal és Jánossal, akik szintén a halászatban
elfáradva kapják a meghívást. Mind a négyen hátrahagyják
hálóikat. Ez a döntés teszi tanítvánnyá Jézus első követőit,
és senki számára sincs más út, csak ez, amelyet Márk mutat
nekünk. De miért is kövessük ezt a fiatal tanítót? Miért
hagyjuk el mindennapi gondjainkat? Az evangéliumból nem úgy
ismerjük meg Jézust, mint aki programját elővezetve kér
bennünket a csatlakozásra. Nem azért áll meg mellettük, hogy
meggyőzze őket. Csak ennyit mond: „Kövessetek, és emberek
halászává teszlek benneteket.” Azt kéri tőlük, hogy ne
maguknak fogjanak halat, hanem másoknak; ne tékozolják el a
szívüket, egyetlen életüket azzal, hogy magukért fáradoznak,
hanem segítsenek neki, hogy szeretetét a többi emberrel is
megismertethesse. Segítségüket kéri ahhoz, hogy sok embert
húzhasson ki a világ, a magány háborgó, sokszor félelmetes
tengeréből, hogy elérje őket a barátság hálójával.
Minden embernek
szüksége van arra, hogy szeressék. Az evangélium nem kéri, hogy
bármit is feláldozzunk életünkből. Sőt! Segít, hogy elhagyjuk,
ami nem válik javunkra, vagyis a gőgöt, az énközpontúságot és
a rövidlátó önszeretetet. Cserébe százannyit ad: fivéreket,
nővéreket, anyákat és apákat. Az az első négy tanítvány
megérezte a meghívásuk erejét és szépségét, és Azonnal
otthagyták a hálóikat. Siettek, hisz az idő rövid. Ez ránk is
igaz: nem élünk örökké. A szeretet rögtön célba akar érni,
nem hagyja ki a lehetőségeket. Azok az emberek bizonyára nem
értettek mindent, ahogy egyébként mi sem. Mégis úgy döntöttek,
hogy komolyan fogják venni a barátság szavát. Az egyházatyák
mondják: „Értsd meg, kicsiben magad vagy a világegyetem. Nem
akarod magadat kicsinynek és nyomorultnak érezni? Hallgass egy más
hangra...” Ez a hang Jézus evangéliuma, amely belép szívünk
univerzumába, hogy kitartó szelídsége által megnyissa, és amely
mindvégig hív bennünket, még akkor is, amikor minden elsötétül
körülöttünk, s ezt mondja újra meg újra: „Kövess engem!”.
Imádság
az Úr napján
