Január 6., szombat; Vízkereszt (főünnep)

A Gergely-naptárt követő ortodox egyházak az Úr Jordánban való megkeresztelkedését és megjelenését (epifánia) ünneplik.

Iz 60,1-6; Zsolt 71; Ef 3,2-3.5-6; Mt 2,1-12


Hordozd körül tekintetedet és lásd: mind egybegyűlnek és idejönnek hozzád. Fiaid messze távolból érkeznek, s a lányaidat ölükben hozzák.” Így nyitják meg a vízkereszt ünnepét a próféta szavai. A liturgia az embereknek az Úr felé vivő útját szándékozik megmutatni. Ezt a napot átjárja az egyetemesség iránti vágy, s egyszersmint a sürgetés: az egyház mélyről fakadó kívánsága, hogy a föld népei mielőbb találkozhassanak Jézussal. Minden ember szíve mélyén pedig ott él a az Isten iránti vágyakozás. S épp ez a vágyakozás indítja a bölcseket arra, hogy Heródesnek ezt mondják: „Láttuk csillagát napkeleten, s eljöttünk, hogy bemutassuk neki hódolatunkat.” Messzi vidékről érkezett emberek voltak ők, akik keletről gyalog érkeztek Izrael földjére, hogy hódoljanak a „királynak”, aki megszületett. Az egyház pedig, amely szeretne az ember szíve mélyéig elérni, mindig is az egész emberiséget látta bennük. A vízkereszt ünneplésével pedig minden férfit és nőt hozzá szeretne segíteni az üdvösséget hozó Gyermekkel való találkozáshoz.
A bölcsek, csakúgy mint a pásztorok, értő szemekkel kémlelték az eget. Egy másik, igazságosabb világra vártak, s tekintetüket felemelve egy „csillagot” láttak.
A bölcsek arra szólítanak bennünket, hogy újra felfedezzük az evangéliumot, Isten Igéjét. Ahogy a zsoltárban olvassuk: „Szavad fáklya a lábam elé” (119,105). Ez a fény vezet el bennünket a gyermekhez. A bölcsek a csillagot követve el is jutottak arra a helyre, ahol Jézus volt. Ott pedig „meglátták a gyermeket anyjával, Máriával. Leborultak és hódoltak neki”. Ez a gesztus volt a legigazabb mind közül. Máriával, Józseffel és a pásztorokkal együtt ők is megértették, hogy üdvözülni annyi, mint befogadni ezt a gyenge, védtelen gyermeket. Vele pedig mindenkit, aki gyenge vagy védtelen - ma is.
Heródes reakciója egészen más volt, ahogy Jeruzsálem lakóié is. Amint tudomást szereztek a gyermekről, zúgolódni kezdtek, olyannyira, hogy Heródes úgy határozott, megöleti. Ekkor a bölcsek mentik meg a Gyermeket, s óvják meg Heródes kegyetlenségétől. Azután egy másik úton visszatértek hazájukba. Amikor az Úrral találkozunk, s befogadjuk a szívünkbe, mi is mássá leszünk és többé nem a megszokott utakon járunk. Megváltozik az életünk, s vele a viselkedésünk is. A bölcsek ma itt vannak mellettünk, sőt, előttünk, hogy segítsenek felemelni tekintetünket, hogy önmagunkon túllépve a csillagra irányítsuk azt. Azért állnak előttünk, hogy elvezessenek e világ sok részére, ahol kicsinyek és szegények élnek. Boldognak mondanak bennünket majd, ha a pásztorokkal és bölcsekkel együtt a Gyermek felé haladó zarándokokká válunk, s ha szeretettel gondoskodunk róla. Meg fogjuk látni, hogy ő lesz majd az, aki rólunk gondoskodik.

Karácsonyi imádság