Január 31., szerda

Emlékezzünk Modestára, a hajléktalan asszonyra, akit a római Termini-pályaudvaron hagytak meghalni 1983-ban. Azért nem segített rajta senki, mert piszkos volt. Vele együtt emlékezzünk minden elhunyt, fedél és segítség nélkül hagyott hajléktalanra.


Mk 6,1-6 Jézus Názáretben

1Ezután kijött onnan, és elment a saját falujába. A tanítványai követték. 2Amikor szombat lett, elkezdett a zsinagógában tanítani. Sokan, akik hallgatták, csodálkoztak tanításán, és azt kérdezték: »Honnan vette ez mindezt? Milyen bölcsesség az, amely neki adatott? És milyen csodák történnek a keze által? 3Nem az ács ez, Mária fia, Jakab és József és Júdás és Simon testvére? Nem az ő nővérei vannak itt nálunk?« És megbotránkoztak benne. 4Jézus pedig azt mondta nekik: »Nem vetik meg a prófétát, csak a maga hazájában, a rokonai között és a házában.« 5Nem is tudott egy csodát sem tenni ott, csak néhány beteget gyógyított meg, rájuk téve kezét. 6És csodálkozott hitetlenségükön.
Ezután bejárta a helységeket a környéken és tanított.

 

Jézus visszatér „hazájába”, melyet egy ideje végleg elhagyott. Híre Galileától jóval távolabbra, még Jeruzsálembe is eljutott. Amikor visszatér a zsinagógába, ahol sok éven át hallgathatta a Szentírást és az Úristenhez imádkozott, a városlakók közül sokan siettek hozzá, hogy hallgassák. Minden jelenlévő csodálkozott szavain annak ellenére, hogy jól ismerték őt. Olyan - egyébként jogos - kérdést tettek fel neki, amelynek a hitre kellett volna vezetnie: „Honnét vette ezt?” A názáretiek azonban sajnos leragadtak jelenlétének szokásos problémája előtt: nem ilyennek képzelték el Isten küldöttjét; úgy gondolták, hogy egy prófétának rendkívülinek és csodásnak kell lennie. Jézus azonban úgy állt előttük, mint hétköznapi ember, aki szerény körülmények között él: „Nem az ács ez?”, mondogatták egymásnak. Az ácsokat nem tartották különösebb becsben. Jézus családja normális család volt, se nem gazdag, se nem szűkölködő. Nem tűnt úgy, hogy a názáretiek részéről különösebb megbecsülést élveznének: a názáretiek számára Jézus semmiben nem volt több vagy nagyobb náluk. Természetesen felismerték figyelemreméltó bölcsességét és kiemelkedő gyógyító képességeit, de a lényeget nem értették: nem fogadták el hatalmát életük és viselkedésük felett. Így fordult a csodálkozás hirtelen botrányba: De mi volt a megbotránkozások tárgya? Az, hogy egy olyan ember, akit mindenki jól ismert, tekintélyt gyakoroljon felettük, vagyis életük, szívük, érzéseik megváltoztatását kérje, s várja el tőlük. Ezt nem tudták elfogadni. Pedig éppen ez a hit logikája: elfogadni az evangélium hatalmát saját életünk felett. Aki úgy viselkedik, mint Názáret lakói, megakadályozza az Urat abban, hogy működjék. Márk leírja, hogy Názáretben Jézus nem tudott csodákat tenni - de nem azért, mert nem akart, hanem mert „nem tudott”. A csoda Isten válasza annak az embernek, aki kinyújtja felé kezét, és segítséget kér, de a názáretiek közül ezt senki sem tette - legfeljebb követelőztek. Az Úrral azonban úgy találkozhatunk, ha magunkhoz engedjük őt.
Imádság a szentekkel