Január 10., szerda

Mk 1,29-39. Gyógyulások Kafarnaumban

Imádság a szentekkel 

²⁹Ezután mindjárt kiment a zsinagógából, és elmentek Simon és András házába Jakabbal és Jánossal együtt. ³⁰Simon anyósa lázasan feküdt. Mindjárt szóltak is Jézusnak miatta. ³¹Odament hozzá, és felsegítette a kezénél fogva. Erre rögtön elhagyta a láz, és felszolgált nekik.

³²Amikor beesteledett és a nap lement, odavitték hozzá az összes beteget és a megszállottakat: ³³az egész város odagyűlt az ajtóhoz. ³⁴Meggyógyított sok, különféle bajokban sínylődő beteget, és sok ördögöt űzött ki, de nem hagyta őket szóhoz jutni, mert azok ismerték őt.

³⁵Másnap korán hajnalban fölkelt, kiment, és elment egy elhagyatott helyre, hogy ott imádkozzék. ³⁶Simon, és akik vele voltak, utána mentek. ³⁷Amikor megtalálták, azt mondták neki: »Mindenki téged keres.« ³⁸Azt felelte: »Menjünk máshova, a szomszédos helységekbe, hogy ott is hirdessem az igét, mert azért jöttem.« ³⁹És bejárta egész Galileát, tanított a zsinagógáikban, és ördögöket űzött.

Az evangélium elbeszéli, milyen sok mindent tett Jézus Kafarnaumban két egymást követő napon. Jézus már nincs egyedül, nem magányos igehirdető. Úgy döntött, hogy az Isten országának evangéliumát az általa egybegyűjtött tanítványok kis csoportjával együtt hirdeti. Most már egy különleges családot alkotnak együtt, amely nem a vérségi köteléken alapul, hanem a vele és a szeretettervével való kapcsolaton. Az evangélista azt a jelenetet mutatja meg nekünk, amikor Kafarnaumban belép a házukba. Rögtön bemutatják neki Péter idős anyósát, aki lázasan fekszik az ágyban. Jézus odamegy hozzá, kézen fogja és felsegíti fekhelyéről, immár gyógyultan. A gyógyulás felemel önzésünk és lustaságunk mozdulatlanságából. Péter idős anyósának meggyógyítása olyan tanítás, amelyet ma is meg kell szívlelnünk, hiszen olyan időben élünk, amikor az idősek száma jelentős mértékben megnőtt. Ezután egy megható jelenetet beszél el az evangélista: a ház ajtaja elé odahozzák mind a kafarnaumi „betegeket és a gonosz lélektől megszállottakat.” Az evangélista megjegyzi: „Az egész város az ajtó elé gyülekezett”. Olyan jelenet ez, amely kérdőre vonja keresztény közösségeinket, templomainkat, szívünket. Jézus kiment a ház elé és „sok beteget meggyógyított”. Márk nem azt írja, hogy mindenkit meggyógyított, hanem sokakat, mintha hangsúlyozni akarná ezzel: sok betegnek nyitva marad a sebe, akiknek nem sikerül segítenünk. Az este és az éjszaka elmúltával Jézus korán reggel felkel és elmegy egy elhagyatott helyre imádkozni. Imádsággal kezdi a napot, egy elhagyatott, bensőséges, a tömegtől és a zűrzavartól távol eső helyen. Ebben a csendben találkozik Atyjával, aki a mennyekben van. Jézus számára az imádság nem csupán azt jelenti, hogy elkezdődik egy újabb nap, hanem ez az alapja a napnak. Ugyanez igaz a tanítványokra is: amikor elméjüket és szívüket Isten felé fordítják, elkezdődik az evangélium által hirdetett új idő. Ha imádsággal állunk meg az Úr előtt, mint gyermekei, akik mindent az ő kezébe helyeznek, akkor új élet kezdődik számunkra, nem a saját akaratunkat követjük – ahogyan általában mindannyian teszünk –, hanem az Atyáét. Az Atya azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön. Ezért amikor a tanítványok tartóztatni akarják, hogy maradjon még a környéken, Jézus azt válaszolja, hogy ki kell tágítani a szívünket, egészen a föld végső határáig. Nem marad a megszokott helyeken, mindenhová elmegy, ahol szükséget lát. Bármerre jár, mindenütt új légkört teremt, ünnepi hangulatot, különösen a szegények között. A leprások is hozzá sietnek és ő meggyógyítja őket. Egy új, most kezdődő világ csodái ezek.

Imádság a szentekkel