Január 24., szerda

Imádság az egyházak egységéért. Emlékezzünk meg különösen az európai és az amerikai keresztény közösségekről.

Mk 4,1-20 Példabeszéd a magvetőről 

Imádság a szentekkel 

¹Később ismét tanítani kezdett a tenger mellett. Nagy tömeg gyülekezett köré, ő pedig a bárkába szállva leült a tavon, a tömeg pedig a parton maradt.

²Példabeszédekben sok mindenre tanította őket: ³»Halljátok! Íme, kiment a magvető vetni. ⁴Amint vetett, az egyik mag az útfélre esett. Jöttek az ég madarai és fölkapkodták. ⁵Egy másik köves helyre esett, ahol nem sok földje volt. Hamarosan kikelt, mert nem volt mélyen a földben, ⁶de mikor kisütött a nap, elfonnyadt, s mivel nem volt gyökere, elszáradt. ⁷Ismét másik a tövisek közé esett, és amikor felnőttek a tövisek, elfojtották, és nem hozott termést. ⁸A többi azonban jó földbe esett. Ezek felnőttek és gyarapodtak, végül termést hoztak, az egyik harmincszorosat, a másik hatvanszorosat, a harmadik pedig százszorosat.« ⁹Majd ezt mondta: »Akinek van füle a hallásra, hallja meg.«

¹⁰Mikor egyedül maradt, a vele lévők és a tizenkettő megkérdezte őt a példabeszéd felől. ¹¹Ezt mondta nekik:

»Nektek adatott, hogy ismerjétek az Isten országa titkát, azoknak pedig, akik kívül vannak, minden példabeszédekben hangzik el, ¹²hogy nézvén nézzenek és ne lássanak, hallván halljanak és ne értsenek; nehogy megtérjenek és bűneik bocsánatot nyerjenek«. ^{(Iz 6,9-10)}

¹³Majd így folytatta: »Nem értitek ezt a példabeszédet? Hát hogyan értitek meg majd a többi példabeszédet? ¹⁴A magvető az igét veti. ¹⁵Akiknél az ige az útszélre esik, azok, amikor hallják azt, mindjárt jön a sátán, és elviszi az igét, amely a szívükbe hullott. ¹⁶Hasonlóképpen amelyek köves helyre hullanak, azok, amikor hallják az igét, mindjárt befogadják örömmel, ¹⁷de nem ver bennük gyökeret, hanem csak ideig-óráig tart. Amikor az ige miatt szorongatás és üldözés támad, hamar megbotránkoznak. ¹⁸Mások pedig, amelyek a tövisek közé hullanak, azok, akik az igét hallják, ¹⁹de a világi gondok, a csalóka gazdagság és más dolgok kívánsága betölti őket, s ezek elfojtják az igét, így az terméketlen marad. ²⁰A jó földbe vetett magok pedig azok, akik az igét meghallják, befogadják és termést hoznak, az egyik harmincszorosat, a másik hatvanszorosat, a harmadik pedig százszorosat.«

Jézus már nem a kafarnaumi házban van, hanem a tó partján. Itt van elég tér, hogy fogadja az embereket, akik hallgatni akarják. Azon a napon valóban sok ember gyűlik köré. Jézus pedig „megint tanítani kezdett”. Az evangélista több példabeszédet is összegyűjt ebben a fejezetben. Jézus jellemzően példabeszédekben fordul a tömeghez. Nyelvezete nem elvont, inkább nagyon konkrét, a mindennapi élethez kötődik. Mindenki számára érthető, de éber figyelmet igényel, a szív érdeklődő odafordulását, hogy az ember mélységében megérthesse a bennük megjelenő képeket. Az elsőként elmondott példabeszéd az evangélium egyik legismertebb és legfontosabb szakasza. És nem véletlenül. Jézus már az első kimondott szóval érzékelteti ezt: „Halljátok!” Igen, a meghallgatásnak döntő jelentősége van, amikor az ember Jézus előtt áll. A Jézus által elmondott példabeszéd teljes egészében arra irányul, hogy megmutassa: az evangélium meghallgatása döntő fontosságú. A magvető ismert példázatát olvastuk. Jézus olyan fontosnak tartja ezt a példabeszédet, hogy azt mondja tanítványainak: ha ezt nem értik meg, a többit sem fogják megérteni. És a többi alkalomtól eltérően ezt meg is magyarázza. Jézus arról beszél, hogy Isten szavának magjait veti az emberek szívébe. Ami leginkább megdöbbentő ebben az elbeszélésben, az a magvető nagylelkűsége. Mindenfelé elveti a magokat, nagy mennyiségben, akkor is, ha kemény, nem jó földre talál. Nyilvánvaló ellentét van a magvető nagylelkűsége és a föld be nem fogadó mivolta között. A különböző földek azonban nem az emberek különböző csoportjait, kategóriáit jelentik, hanem mindannyiunk különböző pillanatait, mindazokat a módokat, ahogyan hallgatjuk az evangéliumot. Szívünk olykor olyan, mint az út széle, valóban kemény és áthatolhatatlan. Isten szavát megállás nélkül hirdetik nekünk, de mi nem engedjük, hogy belevésődjön a szívünkbe, és minden a szokott módon folytatunk tovább. Máskor viszont tele van a szívünk az önmagunk iránti aggodalommal, és bár meghallgatjuk, az evangélium mégis elveszik a töménytelen aggodalom közt, ahogyan a bogáncsok elfojtják a magot. Máskor figyelmesebbek vagyunk, s készen állunk Isten igéjének befogadására. Ilyenkor teremnek a szeretet, a jóság, az irgalom, a szolidaritás gyümölcsei. Az evangéliumot nyílt szívvel, készségesen, figyelmesen kell hallgatni. Ily módon a szívünk a felszántott földhöz válik hasonlóvá, amely készen áll a mag befogadására. A mag mindig egy kicsiny dolog, ahogyan az evangélium is, és készséges befogadásra van szüksége. Jézus ma is folyamatosan veti a magokat. Nagylelkűen. Boldognak mondanak bennünket, ha befogadjuk és növesztjük őket. A gyümölcsök számunkra és a világ számára is értékesek lesznek.

Imádság a szentekkel