Szent Timóteus és
Szent Titusz emléknapja, akik Pál apostol munkatársai voltak;
Timóteus Efezoszban, Titusz Krétán volt püspök.
2Tim 1,1-8 A
hivatás kegyelme
1Pál,
Isten akaratából, a Krisztus Jézusban való élet ígérete
szerint Krisztus Jézus apostola 2Timóteusnak, szeretett
fiának. Kegyelem, irgalom és béke az Atyaistentől, és Krisztus
Jézustól, a mi Urunktól! 3Hálát adok Istennek –
akinek, miként őseim, tiszta lelkiismerettel szolgálok –, amikor
szüntelenül, éjjel-nappal megemlékezem rólad imádságaimban.
4Ilyenkor – könnyeidre emlékezve – úgy szeretnélek
látni, hadd teljek el örömmel. 5Eszembe jut a benned
levő képmutatás nélküli hit, amely előbb nagyanyádban,
Loiszban, majd anyádban, Eunikében élt, és bizton tudom, tebenned
is megvan. 6Éppen ezért figyelmeztetlek, szítsd fel
magadban Isten kegyelmi ajándékát, amely kézrátételem által
benned van. 7Hiszen Isten nem a félénkség lelkét adta
nekünk, hanem az erőét, a szeretetét és a józanságét. 8Ne
szégyenkezz hát az Úrról való tanúságtétel miatt, sem
énmiattam, aki őérte bilincseket hordok, hanem szenvedj velem az
evangéliumért Isten erejének segítségével.
Szent Pál megtérésének
másnapján az egyház két közeli munkatársára, Timóteusra és
Tituszra emlékezik. Az elsőt maga Pál keresztelte meg, és ő
tette rá a kezét, erre maga az apostol emlékezteti ebben a
levelében. Pál figyelmezteti Timóteust és az egész közösséget,
akikhez a levél szól: személyesen Jézustól kapta küldetését,
hogy minden embernek hirdesse az Istentől kapott élet ígéretét.
Halála küszöbén állva (4,6-8) Pál szenvedélyes hangon ír
„szeretett gyermekének”. A Filippieknek írt levélben így szól
róla: „Nincs senkim ugyanis, aki annyira hozzám hasonló
lelkületű volna, s oly őszintén szívén viselné ügyeteket […]
Róla azonban tudjátok, mennyire megbízható, hiszen, mint a
gyermek apja mellett, úgy szolgált mellettem az evangélium
ügyében” (Fil 2,20–22). Pál a börtönben is tovább szolgálja
Istent, tiszta lelkiismerettel. Imádságában közösségeire és
munkatársaira emlékezteti Istent: a rablánc nem szakítja el
testvéreitől. Azt írja, szeretné viszontlátni Timóteust. A vele
való találkozás örömmel és vigasszal töltené el szívét:
„Siess, gyere mielőbb!” (2Tim 4,9). Az apostol vigasztalására
azonban mindvégig Timóteus evangéliumhoz való hűsége szolgál.
Ennek a hűségnek a gyökerei egyrészt családjában vannak, akik
nagyon vallásosak, kezdve nagyanyjával, Loisszal és anyjával,
Eunikével. A Timóteusra bízott szolgálat márcsak fiatal kora
miatt sem egyszerű. Pál azonban emlékezteti "Isten
kegyelmére", melyet az ő kézföltétele által kapott (vö.:
1Tim 4,14), s arra kéri, hogy ezt imádsággal, hűséggel és
elkötelezettséggel élessze fel magában, hogy egyre tisztább
fényű lánggal égjen benne, s egyre jobb erőforrás legyen a
számára. Az egyház ma egy másik tanítványról is megemlékezik,
a görög Tituszról, aki Pál pogányok közötti igehirdetésének
értékes gyümölcse. Pál és Barnabás magukkal viszik őt, hogy
bemutassák a jeruzsálemi közösségnek (ApCsel 15). Pál büszkén
„közös hitben szeretett fiának” nevezi, és rábízza először
a korinthusi, aztán a krétai közösséget, ahol ma is tisztelik
emlékét.
A
Szent Kereszt imádsága
