„Ki ez a názáreti Jézus?”
Kétségkívül alapvető kérdés volt ez Jézus idejében, és az ma is. A dilemma
jelentőségét Márk evangélista azzal is érzékelteti, hogy elbeszélésének
pontosan „fizikai” középpontjába helyezi a jelenetet. Vízválasztóhoz érkeztünk.
Az epizód helyszíne Galilea északi része. Jézus a Fülöp Cezáreája környéki
falvakat járja végig. Jeruzsálemtől távol eső kisváros volt ez, szinte tisztán
pogány lakta vidék. Az evangélista világossá teszi, hogy Jézus innen akarja
megkezdeni a szent város felé vezető útját. Ettől a perctől kezdve Jézus „egész
nyíltan” beszél a tanítványokkal,
anélkül, hogy bármit is eltitkolna előlük. Az úton megkérdezi tőlük, kinek
tartják őt az emberek. Ahogy látjuk, Jézus maga teszi fel az elbeszélés feléhez
érve az egész evangélium központi kérdését saját kiléte felől.
Elmondhatjuk,
hogy összességében kedvező, és a valóságnak részben megfelelő kép alakult ki
róla az emberekben. Mindnyájuk véleménye egybehangzó: Jézusban Isten keze
tevékenykedik, de – csodálatuk ellenére, amely a csodatévőnek és gyógyítónak
szól – a fogadtatás mégsem egészen egyértelmű. Ezért Jézus, félretéve az
emberek véleményét, közvetlenül a tanítványoknak szegezi a kérdést: „És ti
kinek tartotok engem?” Péter válaszol neki nyíltan és félreérthetetlenül: „Te
vagy a Messiás!” (A héber eredetű „Messiás”, görög fordításban „Krisztus”
jelentése: „felkent”.) Úgy tűnik, Jézus végre megkapta a választ, amelyre várt.
Jézus – az őt Messiásként elismerő szavak hallatán –
szenvedéséről kezd el beszélni. Még kétszer teszi meg ezt majd később. Azt
mondja, hogy az ember fiának sokat kell szenvednie, a nép vénei, a főpapok és
az írástudók elvetik, megölik, de harmadnapra feltámad. Ennek hallatán Péter
félrevonja Jézust, és szemrehányást tesz neki. Péter elismerte Jézus semmihez
sem hasonlítható nagyságát, és a legmagasabb címmel illette, amit csak ismert –
de nem fogadhatta el azt a csúfos véget, amelyet Jézus a szeme elé tárt. A
Messiásról alkotott két különböző elképzelés ütközik itt. Péter a fogalmat az
erővel, a mindent lehengerlő hatalommal, és valamilyen politikai uralom
megteremtésének igényével társítja. Ezzel kerül szembe Jézus messiásképe,
amelyet a halálig tartó kiüresedés jellemez ugyan, de mégiscsak a feltámadásig
vezet.
Éppen az a tanítvány
válik most ellenséggé, aki Jézust a többiek nevében messiásként ismerte el.
Jézus nem tehet mást, minthogy nyilvánosan megbélyegzi őt. Megdöbbentően kemény
szavakkal fordul hozzá: „Távozz tőlem, Sátán!” Ugyanezekkel a szavakkal Máté
evangéliumában a kísértőt utasítja el. Jézust mindkét esetben arra akarják
rávenni, hogy messiási mivoltát politikai hatalom, földi uralom aprópénzére
váltsa. Nyilván nem könnyű hozzászokni egy olyan messiáshoz, aki a kereszt és a
megaláztatás útját választja – pedig éppen ez Isten útja. Jézus azt mondja az
őt követő tömegnek: ha valaki tanítványom akar lenni, tagadja meg magát, vegye
föl keresztjét, és úgy kövessen. Majd így folytatja: aki így veszíti el életét,
valójában megmenti azt. Mindez Jézus feltámadása napján válik nyilvánvalóvá. De
már most lehet ez a mi utunk, az evangélium és az Úr szolgálatának útja,
amelyen járva immár egészen Isten akarata szerint élhetünk. És senki sem
engedheti meg magának, hogy keresztbe tegyen azon az úton, amelyen Jézus jár.
Imádság az Úr napján
