Lk 8,16–18. A tartóra tett lámpás
16Senki, aki lámpát gyújt, nem borítja azt le egy edénnyel, sem ágy alá nem rejti, hanem a tartóra teszi, hogy akik bemennek, lássák a világosságot. 17Mert semmi nincs elrejtve, ami nyilvánosságra ne jutna, sem eltitkolva, ami ki ne tudódnék és napfényre ne kerülne. 18Figyeljetek tehát, hogyan hallgatjátok! Mert akinek van, annak még adnak; akinek pedig nincsen, attól még azt is elveszik, amiről azt gondolja, hogy az övé.«
Isten Szavának titkát Jézus a
lámpás példázatán keresztül magyarázza meg. Mint ahogyan a lámpásnak sem az a
rendeltetése, hogy saját magát világítsa meg, hanem mindazt, ami körülötte van,
úgy Isten Szavának is meg kell világítania minden ember életét. Senkinek nem
kell a sötétben maradnia, mindenkinek joga van a világossághoz. A hívek pedig
arra kaptak meghívást, hogy elvigyék ezt a fényt minden nemzedékhez. Ezért nem
élhetnek a keresztények önmagukért, hanem úgy kell élniük, hogy minden embernek
megmutassák a föld minden részén, minden történelmi korszakban az evangélium
fényét. Jézus azt mondja: „Senki sem gyújt világot azért, hogy befödje valami
edényfélével, vagy hogy az ágy alá tegye. Inkább a tartóra teszi, hogy aki csak
belép, lássa világát.” Az evangéliumot azért kaptuk, hogy megmutassuk a
körülöttünk élő embereknek. Éppen ezért minden közösség és minden hívő hasonlít
ahhoz a lámpáshoz, amiről Jézus beszél, amit a magasba emelnek, hogy felragyogtassa
az evangélium fényét. A hívő ember arra hivatott, hogy az Úr Szavát jelentse
ki, ne a sajátját. Ezért a tanítvány legfontosabb feladata – jegyzi meg Jézus
–, hogy a szívébe fogadja Isten szavát: „Vigyázzatok, hogyan hallgatjátok”. Aki
ugyanis nem hallgatja figyelmesen, az nem tud mást közvetíteni, mint saját
magát, s akkor olyan lesz, mint a kialudt lámpa, teljesen élettelen. Aki
hagyja, hogy Isten szava tanítsa őt, annak szíve megtelik isteni bölcsességgel,
és jó gyümölcsöket terem saját maga és mindenki számára. Ezt jelentik Jézus
szavai: „akinek van, még kap hozzá”, vagyis aki szívébe fogadja az
evangéliumot, bőségesen részesül a bölcsességből. Ezt jelenti a következő
mondat, amely Nagy Szent Gergelytől származik: „a Szentírás azzal együtt növekszik,
aki olvassa”, egyesítve így a tanítvány belső növekedését a Szentírás figyelmes
tanulmányozásával. Nem így történik azonban azzal, aki bezárja a szívét Isten
Szava előtt: az ilyen ember sötétségben marad, mert el van telve saját magával,
a saját szomorúságával. „Akinek pedig nincs, attól még azt is elveszik, amiről
azt véli, hogy az övé.” Aki nem figyel az evangéliumi szóra, az úgy fogja
érezni, hogy bezárul a szíve, s egyre inkább hiányzik a fény az életéből. Ha
azonban hittel fogadjuk szívünkbe Isten szavát, átalakít majd, és képessé tesz
rá, hogy fényt vigyünk a sötétségben élőknek.
Imádság a szegényekért
