A zsidók a mai napon ünneplik a Yom Kippurt, vagyis az Engesztelés napját
Lk 7,11–17. A naimi ifjú feltámasztása
11Történt pedig, hogy ezután egy Naim nevű városba ment, és vele mentek tanítványai és nagy népsokaság.12Mikor a város kapujához közeledett, íme, egy halottat vittek ki, egy özvegyasszony egyetlen fiát, és a város sok lakosa kísérte. 13Amikor meglátta őt az Úr, megesett rajta a szíve, és ezt mondta neki: »Ne sírj!« 14Majd odament, és megérintette a hordágyat. Erre azok, akik vitték, megálltak. Ezt mondta: »Ifjú! Mondom neked: kelj föl!« 15A halott pedig felült és beszélni kezdett. Ekkor átadta őt anyjának. (1 Kir 17,23) 16Mindnyájukat elfogta a félelem, és így dicsőítették Istent: »Nagy próféta támadt közöttünk!« És: »Isten meglátogatta az ő népét!«. 17Az eset híre elterjedt egész Júdeában, és mindenütt a környéken.
Egy fiatalember, özvegy édesanyjának egyetlen gyermeke, meghal. Az édesanya élete ezzel kettétört. Úgy tűnik, minden remény végleg szertefoszlott. Nem lehet mást tenni e két emberért, mint eltemetni az egyiket, és hazakísérni a másikat, s vigasztalni fájdalmában. Jézus látja a Naim kapujától a temető felé tartó szomorú gyászmenetet, és megesik a szíve az özvegyen. Az evangélista megjegyzi, hogy az asszonyt látva Jézusnak „megesett rajta a szíve”. Amikor a gyászmenet résztvevői látták, hogy Jézus odalép az asszonyhoz, megtorpannak. Jézus rögtön azt mondja neki, hogy ne sírjon, azután pedig a halott ifjúhoz fordul, s így szól hozzá: „Ifjú, mondom neked, kelj föl!”. Jézus úgy beszél hozzá, mintha élne. Az ifjú pedig, úgy tűnik, hallja Jézus hangját, mert felkel, és beszélni kezd. Az evangéliumi szó hatása sosem marad el. Sokan vannak ma azok a fiatalok, akiknek az élete hasonlít a halálhoz, vagyis semmi reményük sincs a jövőt illetően. Elvették tőlük a jobb világba vetett reményt. Számukra a társadalom igen gyakran inkább a mostohaanya szerepét tölti be. Magányosnak és hontalannak érzik magukat egy olyan világban, amelynek nincs már jövője. Arra várnak, hogy valaki megálljon mellettük, és egyenesen feléjük fordulva így szóljon: „Ifjú, mondom neked, kelj föl!” Az evangélium segít bennünket az értük való munkálkodásban és reménységben. A fiataloknak szükségük van valakire, aki megérinti őket, ahogyan Jézus tette, aki igaz, erős, tiszteletet parancsoló és reményteljes szavakkal fordul feléjük. Ha szavaink együttérző szívből fakadnak, ahogyan Jézus szavai is, akkor meghallgatásra fognak találni. Ebből az erős és merész együttérzésből kell fakadniuk a mi szavainknak is, amelyek visszaadják a reményt a gyerekeknek és a fiataloknak.
Imádság az Úr anyjával, Máriával
