Lk 6,6–11. Az elsorvadt kezű ember meggyógyítása
6Történt azután egy másik szombaton, hogy bement a zsinagógába és tanított. Volt ott egy ember, akinek a jobb keze elszáradt. 7Az írástudók és a farizeusok pedig lesték, vajon gyógyít-e szombaton, hogy találjanak valamit, amivel vádolhatják. 8Ő azonban ismerte gondolataikat, és így szólt a elszáradt kezű emberhez: »Kelj föl és állj a középre!« Az fölkelt és odaállt. 9Azután Jézus ezt mondta nekik: »Kérdezlek titeket, szabad-e szombaton jót cselekedni vagy rosszat tenni, életet menteni vagy elveszíteni?« 10Majd körülnézett mindnyájukon, és így szólt az emberhez: »Nyújtsd ki a kezedet!« Az megtette, és meggyógyult a keze. 11Azok erre esztelen haragra gerjedve arról kezdtek tanácskozni egymás közt, hogy mit cselekedjenek Jézussal.
Jézus ismét a zsinagógában
van és szokása szerint tanítani kezd. A jelenlévők közt van egy lebénult kezű
férfi is. Az evangélista nem mond semmit ennek a férfinak az állapotáról, nem
tudjuk tehát, hogy a gyógyulás vágya hozta-e ide. Annyi bizonyos, hogy mivel a
jobb keze bénult le, valószínűleg nemigen tudott dolgozni. Benne láthatjuk
mindazokat, akik ma, akár betegségből kifolyólag, akár a munkájuk elvesztése
miatt, vagy a munkalehetőség hiánya miatt lettek munkanélküliek. Manapság
sajnos egyre nő a számuk, és gyakran elfeledkeznek róluk és nyomorúságos
helyzetükről. A zsinagógában jelen vannak a farizeusok is, és ők is
felfigyelnek erre az emberre. Az evangélista azt sugallja, hogy szívük mélyén a
farizeusok is reménykednek a csodában, de nem azért, hogy örülhessenek a beteg
gyógyulásának, hanem hogy megvádolhassák Jézust. Önmaguk és a saját szerepük
védelme miatti aggodalmuk eltorzította a szívüket. Ha ezt az evangéliumi
szakaszt a munka világának mai állapotára alkalmazzuk, akkor azt találjuk, hogy
az első helyre gyakran a fizetés és a haszon kerül, nem pedig a dolgozó ember
méltósága. Jézus magához hívja ezt az embert, és középre állítja, azért, hogy
emlékeztessen bennünket az ember fontosságára, különösképpen akkor, ha gyenge,
szegény vagy beteg emberről van szó. Ők azok, akiket a figyelmünk középpontjába
kell állítanunk, mint ahogyan ezzel az emberrel is történt azon a szombaton.
Szükség volt Jézusra, aki egyszerűen és világosan azt mondta a férfinak: „Állj
fel és gyere ide középre!" Jézus az ilyenkor szükséges határozottsággal,
de egyben az Istentől jövő szeretet tekintélyével világossá teszi, hogy a
szombatot az ember javára rendelte el a törvény. Ezért, miután betekintett a
jelenlévők szíve mélyére, a lebénult kezű emberhez fordult, és így szólt hozzá:
„Nyújtsd ki a kezedet!" Az ember engedelmeskedett, és meggyógyult. Szinte
halljuk Istennek a teremtés napjaiban elhangzott szavait, amikor a világ
fokozatosan formát nyert a Teremtő szavára. Ezen a szombaton Jézus a teremtés
munkáját folytatja, amikor visszaadja a férfinak a munkaerejét. Valahányszor az
ember méltósággal dolgozhat, elismételhetjük azokat a szavakat, amelyeket a
Teremtés könyvében olvasunk: „És Isten látta, hogy ez jó." (Ter 1) Csak az
tud mindezen elkedvetlenedni, aki nem lát a szívével, ahogy az akkori és a mai
farizeusok is.
Imádság a szegényekért
