Lk 5,33–39. Új borhoz új tömlő
33Azok pedig így szóltak hozzá: »János tanítványai sokat böjtölnek és imádkoznak, ugyanígy a farizeusokéi is, a tieid pedig esznek és isznak.« 34Ezt válaszolta nekik: »Böjtre tudjátok-e fogni a násznépet, amíg velük van a vőlegény? 35Eljönnek azonban azok a napok, amikor elveszik tőlük a vőlegényt; akkor majd böjtölnek, azokban a napokban.« 36És példázatot is mondott nekik: »Senki sem hasít új ruhából foltot, hogy azt ócska ruhára varrja; különben az újat is elszakítja, és az ócskához sem való az új folt. 37És senki sem tölt új bort régi tömlőkbe; mert különben az új bor szétszakítja a tömlőket, és kifolyik az is, meg a tömlők is tönkremennek.38Az új bort új tömlőkbe kell tölteni. 39És senki, aki óbort ivott, újat nem kíván, mert azt mondja: ‘Jobb az ó’.«
A farizeusok odamennek
Jézushoz, s dicsérik a Keresztelő tanítványait, mert azok böjtölnek és
megfelelőképpen imádkoznak, míg az övéi anélkül fogadnak el ebédmeghívást, hogy
megfontolnák a vonatkozó előírásokat. Jézus rövid példabeszéddel válaszol
nekik: „Képesek volnátok böjtre fogni a násznépet, amikor még vele van a
vőlegény?” Jézus földi létének hátralevő idejét a menyegző, a vőlegény
tiszteletére rendezett örömünnep napjaival állítja párhuzamba. És valóban:
Jézus jelenléte a városokban és falvakban egyfajta örömünnepet vált ki az
emberekből, az öröm és a remény új légkörét teremti, amelynek részesei lehetnek
a szegények, a betegek és a bűnösök is. Jézus nem azért jött, hogy aszketikus
ideált kínáljon fel az embereknek, s vele szigorú viselkedési szabályokat.
Azért jött, hogy megváltson bennünket a bűn szomorúságából, s hogy általa
megízlelhessük a gyógyulás és az üdvösség örömét. S mindezt azonnal.
Hozzáteszi, hogy eljön majd az az idő is, amikor a vőlegényt „elveszik tőlük” –
ez az első alkalom, hogy az evangélista Jézus erőszakos halálára tesz utalást
–, s hogy akkor a tanítványai nehéz és fájdalmas időszakot élnek majd meg és
böjtölnek is; bizonnyal nem ülhetnek majd örömünnepet. Ezután további két
képpel érzékelteti mondandóját. A két kép igen hatásosan ábrázolja az
evangélium újdonságát: Jézus szeretetét nem képes befogadni, „tárolni” a
farizeusok szertartásossága, sem pedig annak a külső viselkedése, aki hű a
rítusokhoz, de szívében messze jár Istentől és embertársaitól, mert csak
önmagával foglalkozik. A szeretet evangéliumának átütő ereje nem férhet meg a
mi énközpontúságunk, lustaságunk, csupán külsőségekre épülő szemléletünk régi
tömlőjében; azokban a fogalmainkban, amelyekkel a Szentlélekkel is
szembehelyezkedünk. Isten ajándéka mindenkor új szívet kér, más szóval megtérő
szívet, s olyan elmét, amely meghallgatja és élete vezetőjének fogadja el az Ő
szavát. Pál apostol – éppen azért, hogy legyőzze a saját hagyományokban való
megrögződés kísértését – ezt írta a galatáknak: „Mert sem a körülmetéltség nem
ér semmit, sem a körülmetéletlenség, hanem csak az új teremtmény.” (6,15) Az új
emberekből pedig új világ születik majd.
A Szent Kereszt imádsága
