A Santa Maria in Trastevere-bazilikában a békéért imádkoznak.
Lk 7,1–10. „Csak szólj egy szót, és meggyógyul a szolgám.”
1Miután ezeket a beszédeket a nép hallatára mind befejezte, bement Kafarnaumba. 2Egy százados egyik szolgája pedig, aki annak nagyon kedves volt, halálos betegen feküdt. 3Mivel hallott Jézusról, elküldte hozzá a zsidók véneit, és kérte őt, hogy jöjjön el és gyógyítsa meg a szolgáját. 4Azok pedig, amikor odaértek Jézushoz, nagyon könyörögtek: »Méltó arra, hogy megtedd ezt neki, 5mert szereti nemzetünket, és a zsinagógát is ő építtette nekünk.« 6Jézus tehát velük ment. Amikor már nem messze volt a háztól, a százados elküldte hozzá barátait, ezekkel a szavakkal: »Uram! Ne fáradj, mert nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj. 7Éppen ezért nem is tartottam magamat méltónak, hogy hozzád menjek; hanem csak egy szóval mondd, és meggyógyul a szolgám. 8Mert én is hatalom alatt álló ember vagyok, s katonák vannak alattam; és ha azt mondom az egyiknek: ‘Menj’, elmegy; vagy a másiknak: ‘Gyere’, odajön; és a szolgámnak: ‘Tedd ezt’, megteszi.« 9Ennek hallatára Jézus elcsodálkozott. Megfordult, és így szólt az őt követő sokasághoz: »Mondom nektek: még Izraelben sem találtam ekkora hitet!« 10A küldöttek pedig, amikor hazatértek, egészségben találták a szolgát.
Egy római százados, pogány
ember, aki bár az elnyomó hatalom képviselője, érdeklődéssel tekint a zsidókra.
Támogatta például a zsinagóga építését. Nagyon aggódik, mert egyik szolgája
súlyos beteg. Jól tudja, hogy pogány létére nem merészkedhet a különleges
mester közelébe. Megkéri ezért a város néhány zsidó előkelőségét, hogy menjenek
el Jézushoz, és kérjék meg, hogy gyógyítsa meg a szolgáját. Ezek elmennek
Jézushoz, és közbenjárnak a szolga érdekében. Nagy tisztelettel beszélnek a
századosról, aki bőkezűen támogatta a várost. Háromféle érzést figyelhetünk meg
a római századosban: az első a szolgája iránti szeretet (úgy bánik vele, mintha
a fia lenne), a második a fiatal názáreti prófétába vetett határtalan bizalom,
a harmadik pedig a méltatlanság érzése Jézussal szemben. Miközben Jézus útban
van a háza felé, a százados elébe küldi a barátait, és megüzeni neki, hogy ne
fáradjon érte. A hite azokat a szavakat adja a szájába, amelyeket az összes
keresztény ma is elmond a szentáldozás liturgiája során: „Uram, ne fáradj! Nem
vagyok rá méltó, hogy betérj házamba. [...] Csak szólj egy szót, és meggyógyul
a szolgám." Ez a pogány százados az igazi hívő ember jelképévé vált, aki
elismeri a saját méltatlanságát, és hisz Jézus szavának erejében: abban, hogy
egyetlen evangéliumi szó üdvözíthet. Ezzel szemben bennünket gyötör a
szószaporítás kényszere, mert azt gondoljuk, hogy így indíthatjuk meg az Úr
szívét, vagy ezzel változtathatunk a dolgainkon. Jézus az Atya „Igéje",
Jézus az, aki meggyógyít, ő az, aki üdvözít. Jézus szavai Isten erejét és
határtalan szeretetét hordozzák.
Imádság a szegényekért
