MTörv 4,1–2.6-8; Zsolt 14(15);
Jak 1,17–18.21b–22.27; Mk 7,1–8.14–15.21–23
„Isten és az Atya szemében ez az igazi, tiszta
vallásosság: meglátogatni nyomorukban az árvákat és az özvegyeket, és tisztán
maradni a világ szennyétől.” Szent Jakab levelének (mostantól ezt olvassuk majd
folyamatosan) ez a mondata áll előttünk éppen akkor, amikor sokak számára véget
ér a vakáció és újrakezdődik a megszokott élet. E szavak vezetnek be bennünket
valamiféleképpen az erre a vasárnapra szóló evangéliumi részbe. Jézus még
Galileában, ebben a fővárostól és vallási központtól messze eső tartományban
tartózkodik. Néhány írástudó és farizeus érkezik éppen hozzá Jeruzsálemből,
hogy vitázzon vele és bevádolja őt.
A farizeusok, látván, hogy Jézus tanítványai nem tartják
meg az étkezés előtti tisztálkodásra vonatkozó vallási előírásokat, úgy érzik,
jogos feltenniük a kérdést a mesternek:
„Miért nem követik tanítványaid az ősök hagyományait, miért eszik
tisztátalan kézzel a kenyeret?” A szemrehányás nyilván nem a higiéniai norma
megszegésére vonatkozik, hanem a rituális előírás be nem tartására. Jézus,
Izajás szavaival (29,13) válaszol, és megbélyegzi a pusztán külsődleges
szempontú magatartást. „Ez a nép ajkával tisztel, ám a szíve távol van tőlem.
De hiábavalóan tisztelnek, mert tanaik, amelyeket hirdetnek, csak emberi
parancsok.” Így panaszkodik Isten a pusztán külsődleges tiszteletre. És Jézus
így folytatja: „Szépen semmibe veszitek Isten parancsát, hogy hagyományotokat
állítsátok a helyére.” Jézus rámutat a törvény lényegére, és kapcsolódva a
kritikához, amely az elmaradt kézmosás miatt éri, tisztázza, hogy valójában mi
a tisztátalan, vagyis mi az, ami nem állhat meg Isten előtt. A tisztátalanság
nem a dolgokban rejlik, hanem az ember szívében: „az ember szívéből származik
minden gonosz gondolat, erkölcstelenség, lopás, gyilkosság, házasságtörés,
kapzsiság, rosszindulat, csalás, kicsapongás, irigység, káromlás, kevélység,
léhaság”. Ezzel Jézus elmondja, hogy a rossz nem a véletlen szüleménye, hanem
megvan a maga táptalaja: az emberi szív, és vannak, aki gondozzák: az emberek
maguk. Mi, emberek vagyunk felelősek ennek a világnak a keserűségéért, ki
jobban, ki kevésbé, de senki sem mentes a felelősségtől. Túl gyakran
feledkezünk meg a szívünkről, mert azt gondoljuk, hogy a lényeg a szervezésen,
a törvényeken múlik. Nyilván ezekre oda kell figyelni. Ám a rossz elleni
küzdelem helyszíne az ember szíve, itt kell megvívni a csatákat a világ
megváltoztatásáért. Ezért mindig az ember szívébe kell vetni az evangélium
magját, innen tud gyümölcsöt hozni: szolidaritást, barátságot, türelmet,
alázatot, áhítatot, irgalmasságot, megbocsátást. Emlékezzünk vissza a
magvetőről szóló ismert példabeszédre, aki jókor reggel elindult vetni.
Napjainkban is, hűséggel, nagylelkűen és bőségesen veti a magot ez a magvető az
emberek szívébe. A mi feladatunk, hogy befogadjuk ezt az igét és növeljük
magunkban; nemcsak ne fojtsuk el nehézségeinkkel, hanem segítsük is gyümölcsöt
teremni. Jakab apostol, szinte Jézus szavait kommentálva, kijelenti:
„Fogadjátok szelídséggel a belétek oltott tanítást, ez képes megmenteni lelketeket.
A tanítást váltsátok tettekre, ne csak hallgassátok, mert különben magatokat
csaljátok meg."
Imádság
az Úr napján
