ApCsel
10,34.37–43; Zsolt 118 (117); Kol 3,1–4 (1 Kor 5,6–8); Jn 20,1–9
A
húsvét evangéliuma azzal kezdődik, hogy egy asszony, Mária Magdolna kora
reggel, amikor „még sötét volt”, elment a sírhoz. Sötét volt kint, de még
inkább sötét volt ennek az asszonynak a szívében. Amint a sírhoz ér, látja,
hogy a bejárathoz tett követ, amely nehéz volt, mint a halál és az elszakadás,
elmozdították. Rögtön Péterhez és Jánoshoz fut: „Elvitték az Urat a sírból!” Még
holtában sem akarják eltűrni – gondolja. És szomorúan hozzáfűzi: „Nem tudjuk,
hová tették.” Mária szomorú az Úr elvesztése miatt, még ha csak a testéről van
is szó: szomorúsága a mi ridegségünk arculcsapása, hiszen mi még az élő
Jézusról is gyakran megfeledkezünk. Ez az asszony ma megtanítja nekünk, hogy csak
úgy találkozhatunk a feltámadt Úrral, ha az ő érzéseit tápláljuk szívünkben.
Elkeseredettsége
mozdítja meg Pétert és a másik tanítványt, akit Jézus szeretett, hogy a sírhoz
fussanak. Miután együtt kezdték követni az Urat, még ha csak távolról is, a
szenvedés idején (Jn 18,15–16), most mindketten futni kezdenek, hogy ne
maradjanak távol tőle. Ez a futás jól kifejezi azt a buzgalmat, amivel minden
tanítványnak, minden közösségnek keresnie kellene az Urat. Nekünk is újra
futnunk kellene. Járásunk túl lassúvá vált, talán elnehezült az önszeretettől,
a félelemtől, hogy elcsúszunk, vagy elveszítünk valamit. Meg kell próbálni újra
futni, elhagyni az utolsó vacsora bezárt termét, és elindulni az Úr felé.
Elsőként a szeretett tanítvány ért a sírhoz: a szeretet gyorsabbá tesz. De
Péter lassúbb léptei is elviszik az apostolt a sír küszöbéhez, és mindketten
belépnek. Péter lép be elsőként, és tökéletes rendet talál: a gyolcsok a
helyükön, mintha Jézus teste eltűnt volna belőlük, a kendő pedig külön,
összehajtva. Sem rongálás, sem rablás nem történt: Jézus maga szabadult meg.
Nem volt rá szüksége, hogy megoldják kötelékeit, mint Lázárnak. A másik
tanítvány is belépett, és ugyanazt a jelenetet látta. „Látott és hitt” – jegyzi
meg az evangélista. A feltámadás jeleivel találkoztak, és engedték, hogy az
megérintse szívüket.
Addig
ugyanis – folytatja az evangélista – „nem értették még az Írást, amely szerint
fel kellett támadnia a halálból”. Ha nem érjük meg a húsvétot, beletörődünk a
rosszba. A húsvét eljött, a nehéz követ elhengerítették, és a sír megnyílt. Az
Úr legyőzte a halált, és örökké él. A feltámadt Jézus a szívekbe helyezi a
Szentlélek erejét, ami megújít. Azt írja Pál apostol: „Hiszen meghaltatok, és
életetek Krisztussal el van rejtve az Istenben” (Kol 3,3). Életünk, a feltámadt
Jézus életébe fonódott élet a halál és a gonosz fölött aratott győzelmének
részese lesz. A Feltámadottal együtt beléphetünk a világba, és elmozdíthatjuk a
nehéz köveket, melyek sokak életét összetörik. És a feltámadott bevonja a
feltámadás misztériumába az embereket és az egész teremtett világot. A
húsvétból új ég és új föld születik meg, ahol nem lesz többé sem gyász, sem
könny, sem halál, sem szomorúság, mert Isten lesz minden mindenben.
Húsvéti imádság