A zsidók a húsvét (pészah) idejének
kezdetét ünneplik
Mt 26,14–25 – Jaj az árulónak!
14Ekkor egy a tizenkettő közül, akit karióti Júdásnak hívtak, elment a főpapokhoz 15és azt mondta nekik: »Mit adtok nekem, ha átadom őt nektek?« Azok megígértek neki harminc ezüstöt. 16Attól fogva kereste a kedvező alkalmat, hogy elárulja őt.
17A kovásztalan kenyerek első napján odamentek a tanítványok Jézushoz, és azt mondták: »Hol akarod, hogy elkészítsük neked a húsvéti vacsorát?« 18Ő azt felelte: »Menjetek el a városba ehhez és ehhez, és mondjátok meg neki: ‘A Mester üzeni: Az időm közel van, tanítványaimmal együtt nálad fogom megtartani a pászkát.’« 19A tanítványok úgy tettek, ahogy Jézus meghagyta nekik, és elkészítették a húsvéti vacsorát.
20Amikor beesteledett, asztalhoz ült a tizenkettővel. 21Miközben ettek, így szólt: »Bizony, mondom nektek: egy közületek elárul engem.« 22Erre nagyon elszomorodtak és egyenként elkezdték kérdezgetni: »Csak nem én vagyok az, Uram?« 23Ő így válaszolt: »Aki velem együtt mártja kezét a tálba, az árul el engem. 24Az Emberfia ugyan elmegy, amint meg van írva róla, de jaj annak az embernek, aki az Emberfiát elárulja. Jobb lett volna annak az embernek, ha meg sem születik.« 25Ekkor megszólalt Júdás, aki elárulta őt: »Csak nem én vagyok az, Rabbi?« Ő azt felelte neki: »Te mondtad.«
17A kovásztalan kenyerek első napján odamentek a tanítványok Jézushoz, és azt mondták: »Hol akarod, hogy elkészítsük neked a húsvéti vacsorát?« 18Ő azt felelte: »Menjetek el a városba ehhez és ehhez, és mondjátok meg neki: ‘A Mester üzeni: Az időm közel van, tanítványaimmal együtt nálad fogom megtartani a pászkát.’« 19A tanítványok úgy tettek, ahogy Jézus meghagyta nekik, és elkészítették a húsvéti vacsorát.
20Amikor beesteledett, asztalhoz ült a tizenkettővel. 21Miközben ettek, így szólt: »Bizony, mondom nektek: egy közületek elárul engem.« 22Erre nagyon elszomorodtak és egyenként elkezdték kérdezgetni: »Csak nem én vagyok az, Uram?« 23Ő így válaszolt: »Aki velem együtt mártja kezét a tálba, az árul el engem. 24Az Emberfia ugyan elmegy, amint meg van írva róla, de jaj annak az embernek, aki az Emberfiát elárulja. Jobb lett volna annak az embernek, ha meg sem születik.« 25Ekkor megszólalt Júdás, aki elárulta őt: »Csak nem én vagyok az, Rabbi?« Ő azt felelte neki: »Te mondtad.«
Júdás
árulásának elbeszélése mindig fájdalommal és zavarodottsággal tölti el az
embert, hiszen odáig jut, hogy harminc ezüstért képes eladni Mesterét: ez egy
rabszolga megváltásának az ára volt. Mennyi keserűség van a mai szakasz
bevezető szavaiban: „egy a tizenkettő közül”! Igen, a legjobb barátok egyike.
Valaki, akit Jézus kiválasztott, szeretett és nevelt, és akit oltalmazott is az
ellenséges támadásokkal szemben. Éppen ő lesz az, aki elárulja őt. Júdás
hagyta, hogy szívét fokozatosan elcsábítsa a gazdagság, növekedjék a távolság
közte és a Mester között, egészen odáig, hogy megszületett benne az árulás
gondolata, és meg is valósította. Jézus egyébként világosan megmondta: „Nem
szolgálhattok az Istennek is, a mammonnak is” (Mt 6,24). Júdás végül a mammont
választotta, és elindult ezen az úton. De a történet vége merőben más, mint az
elején elképzelte. Gyötrődése talán éppen akkor kezdődött, amikor azon aggodalmaskodott,
hogyan és melyik pillanatban adja át Jézust. Most pedig közelgett a pillanat,
egybeesett a húsvéttal, amikor az egyiptomi szolgaságból való szabadulás
emlékére föláldozzák a bárányt. Jézus jól tudja, mi vár rá, ezért is mondja a
tanítványoknak: „Közel az időm.” Megkéri őket, hogy készítsék el a húsvéti
vacsorát, a báránylakomát, jelezve ezzel, hogy valójában nem Júdás adja át a
főpapoknak, éppen ellenkezőleg, Jézus adta magát halálra az emberek iránti
szeretetből. Aznap este szeretetet kért, és ez a kérés ma is visszhangzik
minden tanítvány és minden ember fülében: Jézus szenvedése nem ért véget. A
szeretet kérése pedig mindenekelőtt a szegényektől, gyengéktől, magányosoktól,
elítéltektől száll föl, azoktól, akiknek az életét megkínozza az emberi
gonoszság. Mindannyiunknak vigyáznunk kell, hogy távol tartsuk magunktól az
árulás ösztönét, mely mindenki szívében ott rejtőzik. Azon az estén, hogy lelke
szándékát a többiek elől elrejtse, Júdás maga is meg merészelte kérdezni: Csak
nem én vagyok az, Mester? Gondoljunk saját árulásainkra, nem azért, hogy súlyuk
alatt összeroppanjunk, hanem hogy még szorosabban kötődjünk Jézushoz, aki ma is
vállán hordozza a világ bűneit.
Nagyheti imádság
