Április 15., szerda

ApCsel 3,1–10 – A sánta koldus meggyógyítása

1Péter és János pedig felmentek a templomba a kilenc órai imádság idején. 2Ekkor egy férfit vittek arra, aki születésétől fogva béna volt. Naponta odatették a templomnak az úgynevezett Ékes-kapujához, hogy a templomba jövőktől alamizsnát kérjen. 3Amikor Pétert és Jánost meglátta, amint a templomba készültek bemenni, könyörgött, hogy alamizsnát kapjon. 4Péter Jánossal együtt reátekintett, és azt mondta: »Nézz ránk!« 5Erre az rájuk nézett, remélve, hogy kap tőlük valamit. 6Péter azonban így szólt: »Ezüstöm, aranyam nincs, de amim van, azt neked adom: a Názáreti Jézus Krisztus nevében kelj fel és járj!« 7Azzal megfogta jobb kezénél, és fölemelte. Erre annak azonnal erő szállt a lábába és talpába, 8úgyhogy felugrott, állt és járt-kelt. Bement velük a templomba, járkált, ugrándozott, és dicsérte az Istent. 9Az egész nép látta, hogy jár, és Istent magasztalja. 10Ráismertek, hogy ő az, aki alamizsnáért üldögélt a templom Ékes-kapujánál. Elteltek csodálkozással, és magukon kívül voltak amiatt, ami vele történt.
1

              

Az Apostolok cselekedeteinek ez a része azt beszéli el, amikor Péter és János első ízben hagyják el az utolsó vacsora termét, hogy a templomba menjenek. Úgy is fogalmazhatunk, hogy ezek a pünkösdkor megszületett közösség első lépései. Az első lépések, amiket az apostolok a Mester látható jelenléte nélkül tesznek meg. Az apostolok talán visszaemlékeznek ekkor Jézus tanítására, amikor először misszióba küldte őket: „Magához hívta a tizenkettőt, és kettesével szétküldte őket, hatalmat adva nekik a tisztátalan lelkeken” (Mk 6,7). Ezt a tanítást követve Péter és János éppen így, ketten indulnak el a templomba. Ketten vannak: kettejük egyetértése, szeretete, közös lelkesedésük az evangélium iránt az első tanúságtétel, az első igehirdetés. Elérkeznek az Ékes-kapuhoz, és meglátnak egy embert, aki születése óta sánta. Negyvenesztendős, életének jó részét talán éppen itt töltötte, kéregetve. A templomon kívül tartózkodott. Nemcsak azért nem mehetett be, mert képtelen volt mozogni, hanem azért sem, mert beteg volt. Volt egy szomorú, kegyetlen mondás akkortájt: „A vak és a sánta nem lépnek be.” A sánta ember valószínűleg nem remélt mást a két odaérkező tanítványtól, csak egy kis alamizsnát. Ám Isten irgalma, ami elárasztja Péter és János szívét, csodákat tesz. A sánta nem alamizsnát kap tőlük, hanem a gyógyulást. Péter a szemébe néz. Már ez is egy jelzés: a másik ember szemébe nézni annyit jelent, hogy leszállunk a szíve mélyére. Azután így szól hozzá: „A názáreti Jézus Krisztus nevében járj”, és ezzel egy időben odanyújtja jobb kezét, és fölsegíti. Ez a két kéz, amely összefonódik, szinte az evangéliumból kilépő Egyház ikonja lehetne, ahogyan azt a II. vatikáni zsinat leírta; ahogyan azt Ferenc pápa és a szeretet sok tanúságtevője tanúsítja. Ez a fajta szeretet közvetlenül Istentől ered, mindig képes csodát végbevinni.

Húsvéti imádság