Április 28., kedd

ApCsel 7,51–8,1 – István megkövezése

Imádság az Úr anyjával, Máriával 

⁵¹Ti keménynyakúak, körülmetéletlen szívűek és fülűek! Ti mindenkor ellenálltok a Szentléleknek: amint atyáitok, úgy ti is. ⁵²Melyik prófétát nem üldözték atyáitok? Igen, megölték őket, akik annak az Igaznak eljöveteléről jövendöltek, akinek ti most árulói és gyilkosai lettetek, ⁵³ti, akik angyalok szolgálata által kaptátok a törvényt, de meg nem tartottátok.«
⁵⁴Amikor ezeket hallották, megdühödtek szívükben, és fogukat csikorgatták ellene. ⁵⁵Ő azonban Szentlélekkel telve föltekintett az égre, látta Isten dicsőségét, és Jézust Isten jobbja felől állni. ⁵⁶Megszólalt: »Íme, nyitva látom az egeket, és az Emberfiát állni Isten jobbja felől.« ⁵⁷Erre ők fennhangon kiáltva befogták fülüket, és egy akarattal rárohantak. ⁵⁸Azután kihurcolták őt a városon kívülre, és megkövezték. A tanúk pedig letették ruháikat egy ifjú lábához, akit Saulnak hívtak. ⁵⁹Amikor megkövezték Istvánt, az így könyörögött: »Úr Jézus, vedd magadhoz lelkemet!« ⁶⁰Amikor pedig térdre esett, fennhangon azt kiáltotta: »Uram, ne tulajdonítsd ezt nekik bűnül!« Amint ezt kimondta, elszenderült az Úrban.  

¹Saul pedig egyetértett azzal, hogy megöljék őt.

István megkövezésével kezdetét veszi a keresztény vértanúk története. István a vértanúság útján is követte Jézust. Lukács idézi utolsó szavait, melyek hasonlók ahhoz, amit Jézus mondott a kereszten: „Uram, Jézus, vedd magadhoz lelkemet!” Ahogy a rázúduló kövek súlya alatt térdre esik, így imádkozik: „Uram, ne ródd fel nekik bűnül!” A kövek halálra sebzik. István az első a Jézus tanítványainak történetében jelen lévő vértanúk hosszú sorában (protomártír). Az Egyház történetében a számokat nézve a XX. században volt a legtöbb vértanú. Vértanú az, aki nem bocsátkozik alkuba a világ önző mentalitásával, ezért erőszakkal kiűzik a világból. Jézussal is ez történt: nem születhetett meg Betlehemben, csak a városon kívül; Názáretbe ment, és ott a városból kivezették, egy hegyről kis híján letaszították; végül pedig Jeruzsálemben elítélték, és a városfalakon kívül keresztre feszítették. A vértanú az evangélium szeretetének tanúja, vére ontásáig. István Jézus példáját követve a csúcspontjáig viszi el a szeretetet, oda, ahol nincs már ellenségeskedés. Ahogy Jézusnak, neki sincsenek ellenségei: sőt, imádkozik üldözőiért, hogy beismerjék hibáikat, és megtérjen a szívük. Könnyű és normális dolog a világ számára, hogy gyűlöljük az ellenséget vagy akit annak tartunk. Pedig a világnak éppen arra van szüksége, hogy megszűnjék a rengeteg erőszak és gyűlölet, és helyét a megbocsátás és a szeretet töltse be. A világot a keresztre feszített menti meg, nem a keresztre feszítők. Mi pedig hozzátehetjük, hogy a történelem vértanúi mentették és mentik meg a világot a pusztulástól. Pál segédkezett a kövezésnél, helyeselte is, és folytatta a keresztényüldözést. De talán ő volt az első, akinek szívét megérintette István imája.

Imádság az Úr anyjával, Máriával