Canterburyi Szent Anzelm (1033–1109) emléknapja:
bencés szerzetes, Canterbury püspöke, aki az Egyház iránti szeretetből viselte
a száműzetést
ApCsel 4,32–37 – Az első keresztény
közösség
32A hívek sokaságának
pedig egy volt a szíve-lelke. Egyikük sem mondott semmit sem a magáénak a
birtokából, hanem mindenük közös volt.
33Az
apostolok pedig nagy erővel tettek tanúságot Urunknak, Jézus
Krisztusnak feltámadásáról; és bőséges volt a kegyelem mindnyájukban.
34Nem is volt közöttük senki szűkölködő, mert mindazok, akiknek földje vagy háza volt, eladták, s az eladott javak árát elhozták,
35és az apostolok lábához tették. Mindenkinek annyit osztottak ki, amennyire kinek-kinek szüksége volt.
36Így József, a ciprusi származású levita, aki az apostoloktól a Barnabás melléknevet kapta – ennek jelentése: Vigasztalás fia –,
37mivel szántóföldje volt, eladta azt, az árát pedig elhozta, és letette az apostolok lábához.
A
Szentlélek munkálkodik a tanítványok életében, s ennek hatásai azonnal
látszanak. Az Apostolok cselekedeteinek szerzője ismét összefoglaló és világos
képet ad a közösség életéről: mindenki, aki hallgatta az evangéliumot, egy szív
és egy lélek volt. Olyan mély egység volt közöttük, ami külső dolgokban is
megnyilvánult, egészen odáig, hogy „egyikük sem mondta vagyonát sajátjának,
mindenük közös volt”. Az egység lelke nem csupán létezésük bizonyos mozzanatait
érintette, hanem áthatotta a közösség egész életét, és abban is megnyilvánult,
hogy javaikat a közösbe adták. A közösség effajta ábrázolása, mely
utópisztikusnak tűnhet, minden korban megmutatja a tanítványoknak, milyen úton
járjanak: az egység és az osztozás útján. A hívők közötti kapcsolatok
átalakulása nem egyszerűen emberi döntés gyümölcse, nem egyszerűen emberi
képességekből születik, inkább a Lélek működésének gyümölcse, aki arra hív, ne
csak magunkat szeressük, hanem másokat is, legfőképpen a leggyengébbeket, és
teremtsünk az emberek között egy új testvériséget. Ebben az értelemben a Lélek
az igazi főszereplő, aki egybegyűjti és megerősíti a hívők közösségét, hogy
testvéri módon képesek legyenek megkeleszteni a társadalmat. A keresztény
közösség nem önmagába zárva él, hanem azért, hogy erőt adjon a változásra a
világban. Az Apostolok cselekedeteinek szerzője lelkipásztori utat jelöl ki,
amikor hangsúlyozza, hogy „nem akadt köztük szűkölködő, mert részesültek a
jómódúak vagyonából”: onnan ismerhető fel az a keresztény közösség, amely az
evangélium szerint él, hogy segít a leggyengébb, leginkább rászoruló tagjain.
Barnabás követendő példává válik: az evangéliumi szeretet összeköti és
szilárddá teszi az apostolok testvéri közösségét.
Imádság az Úr anyjával, Máriával
