Iz 50,4–7; Zsolt 22 (21); Fil 2,6–11; Mt 26,14–27,66
A virágvasárnapi liturgiában arra emlékezünk, ahogy Jézus egy szamárcsikó hátán bevonult Jeruzsálembe. Nagy ajándék ez a városaink számára. Jézus sokszor bement már Izrael városaiba, házaiba. Ez azonban különleges alkalom. Úgy lép be, mint király, aki meg akarja szabadítani a Jeruzsálemben élő sokaságot a szolgaság igájából. Az evangélista megjegyzi, hogy a szamár „teherhordó állat”, olyan, amelyik hozzászokott, hogy terheket cipeljen. És Jézus nem egyedül lép be a városba, nem is a tanítványok megszokott csoportjával, hanem tömeggel együtt. Amikor Jézus bement Galilea városaiba, mindig megteremtette az ünnep és az öröm légkörét. Most új dimenzióban történik ez: nem csak a tanítványokról szól, és a tanítványok sem úgy mennek be, ahogyan eddig mindig tették. Máté evangélista megjegyzi, hogy hatalmas tömeg tódult utána. A „tóduló tömeg” kifejezést csak erre az alkalomra használja, mintha hangsúlyozni akarná, hogy Jézus egy egész néppel lép be a városba. Nem egyedül vagy egy kis csoporttal. Nem úgy megy be, mint mindig: a mai vasárnapnak különleges, egyetemes dimenziója van.
Máté megjegyzi, hogy amikor Jézus bevonult Jeruzsálembe, az egész város izgalomba jött. Másodszorra történt meg ez. Először akkor történt, amikor Jézus a világra jött Betlehemben. Akkor a papok válaszoltak Heródesnek arra, hogy ki az a Gyermek. Ez alkalommal a pálmaágakat lengető tömeg válaszol a városi tömeg kérdésére: „Ez Jézus, a próféta.” Isten tanítványainak nagy népe beszél Jézusról, és olajágakat ajándékoz, a béke jelét. Városaink lakói mintha megéreznék ezt, szinte várják. Az Úr azt kéri tőlünk, hogy szaporítsuk meg a szavainkat, az olaj- vagy barkaágakat, hogy a szeretet evangéliuma sokakhoz elérhessen.
A szenvedés evangéliuma, ami szinte időbeli megszakítás nélkül követi a jeruzsálemi bevonulás evangéliumát, mindenki előtt kinyilatkoztatja, milyen nagy az Úr szeretete minden ember iránt, városaink tömegei iránt. Követjük őt ma, amikor belép Jeruzsálembe, a következő napokban pedig követjük majd egészen a keresztig. Olyan napok ezek, amikor meglátjuk, mennyire földúl mindent a bűn: a hozsannából a „Feszítsd meg!” kiáltása lesz, az igazságszolgáltatás az ártatlant ítéli el, a tanítványok elárulják a Mestert. Egy dolog marad ugyanaz: Jézus szelíd és jóságos arca. Szelíd az arca, amikor belép a városba a szamárcsikón, szelíd a papok és a bírák előtt, szelíd a kereszten. Nagy ajándék, hogy szemlélhetjük ezt az arcot, és bevéshetjük a szívünkbe. Mi, akik ennek a szeretetnek az analfabétái vagyunk, hívjuk, befogadjuk, és örömmel hirdetjük ezt a szeretetet mindenkinek, bejárva városunk utcáit, hogy mindenki föl tudja ismerni, mennyire szereti őt az Úr.
Imádság az Úr napján
