Április 7., nagykedd

Emlékezzünk Tyihonra, Moszkva és egész Oroszország pátriárkájára, aki 1925-ben halt meg, és vele együtt az Orosz Ortodox Egyház minden vértanújára és hitvallójára a kommunista rezsim idején; emlékezzünk az 1994-es ruandai népirtásra

Jn 13,21–33.36–38 – Az árulás megjövendölése

Nagyböjti imádság

21Miután ezeket mondta, Jézus megrendült lelkében, és tanúságot tett e szavakkal: »Bizony, bizony mondom nektek: Egy közületek elárul engem.« 22A tanítványok egymásra néztek, mert zavarba jöttek, hogy kiről mondja. 23Tanítványai közül az egyik, akit Jézus szeretett, Jézushoz egészen közel foglalt helyet. 24Simon Péter intett neki, hogy kérdezze meg: »Ki az, akiről beszél?« 25Az odahajolt Jézushoz, és megkérdezte tőle: »Uram, ki az?« 26Jézus azt felelte: »Az, akinek a bemártott kenyérdarabot adom.« Azután bemártotta a darabot, és odaadta Júdásnak, az iskarióti Simon fiának. 27Amikor az a kenyérdarabot elvette, mindjárt belészállt a sátán. Jézus pedig azt mondta neki: »Amit teszel, tedd meg gyorsan!« 28Az asztaltársak közül senki sem értette, miért mondta ezt neki. 29Mivel Júdásnál volt az erszény, egyesek azt gondolták, hogy Jézus azt mondta neki: »Vedd meg, amire szükségünk van az ünnepen!« vagy hogy a szegényeknek adjon valamit. 30Ő pedig, amint elvette a falatot, azonnal kiment. Éjszaka volt.
31Miután kiment, Jézus így szólt: »Most dicsőült meg az Emberfia, és Isten megdicsőült benne. 32Ha Isten megdicsőült benne, Isten is megdicsőíti őt önmagában, hamarosan megdicsőíti. 33Gyermekeim, már csak kis ideig vagyok veletek. Keresni fogtok engem, de amint a zsidóknak mondtam, most nektek is mondom: Ahova én megyek, oda ti nem jöhettek. 

36Ekkor Simon Péter megszólalt: »Uram, hová mégy?« Jézus azt felelte: »Ahova én megyek, oda most nem jöhetsz utánam, de később követni fogsz engem.« 37Péter megkérdezte: »Uram, miért nem mehetek most utánad? Az életemet is odaadnám érted!« 38Jézus azt felelte: »Életedet adnád értem? Bizony, bizony mondom neked: Mire a kakas megszólal, háromszor tagadsz meg engem.

Jézus jól tudja, hogy immár közel az óra, a halál és a feltámadás órája. Szívében ellentmondásos érzések kavarognak: nem akar meghalni, de elmenekülni sem. Mindenesetre eljött az óra, amikor eltávozik ebből a világból, és az Atya felé indul. Vajon az a maroknyi tanítvány, akiket egybegyűjtött – akiknek gondját viselte, akiket szeretett, tanítgatott – együtt marad? Tudja: Júdás arra készül, hogy elárulja. Ennek a tanítványnak nem számít, hogy Jézus lehajolt előtte, hogy megmossa a lábát. Lába – amelyet Jézus keze mosott, érintett, s amelyet talán meg is csókolt – most épp indulni készül, hogy elárulja. Jézus pedig kimondhatatlan szomorúsággal mondja mindannyiuknak: „Egyikőtök elárul.” Mindenki zavartan hallgatja. Nem elég fizikailag mellette állni, az számít, közel vannak-e szívükben, részt vesznek-e szeretettervében. Lehetünk a tanítványok közösségében, élhetünk a közösség szokásai szerint, de ha szívünk nem az ő szavára figyel, ha nem gyakoroljuk a szeretet konkrét gesztusait a legszegényebbek iránt, ha nem vagyunk közösségben testvéreinkkel, ha nem teszünk egy igazságosabb és békésebb világért, akkor a szívünk fokozatosan eltávolodik, az elménkben lassan elhomályosul Jézus arca, és már nem értjük álmát a szeretetről. És ahogy Jézus arca elhomályosodik, egyre jobban növekszik a saját énünk. Ami a Jézus iránti szeretet volt, átalakul a saját magunk és a saját dolgaink bálványozásává. És innen természetes módon csúszunk az árulás felé. A jó és a rossz, a szeretet és a bizalmatlanság közötti harc a szívünkben zajlik. Nem lehet kompromisszumokat kötni. Így történt Júdással. Jézus ezekben a napokban nem annyira azt kéri tőlünk, hogy szolgáljunk neki, mint inkább hogy legyünk mellette, kísérjük el, ne hagyjuk magára.

Nagyheti imádság