Lk 6,39–42 – Gerenda a saját szemünkben
Az egyszerű képekkel Jézus azt ajánlja, értelmezzük konkrétan Isten szavát. A szakasz annak a vak embernek a példázatával veszi kezdetét, aki egy másik világtalant vezet. Mindenki számára egyértelmű, hogy nem juthatnak messzire, előbb-utóbb elbotlanak. Két emberről van szó, akik egymást kísérik. Ebben máris megjelenik az első tanítás, amit meg kell szívlelnünk: Jézus azt sugallja, hogy össze vagyunk kötve egymással, egymásra vagyunk utalva. Senki nincs egyedül, de nekünk magunknak kell átéreznünk, hogy felelősek vagyunk egymásért, és meg kell hoznunk a döntést, hogy segítünk egymáson. A döntés következménye, hogy nyitott szemmel kell járnunk, vagyis szüntelenül Jézusra kell függesztenünk a tekintetünket. A fény pedig, mely megvilágítja az utunkat, az evangélium. Ha meghallgatjuk, és valóra váltjuk, segíteni tudjuk egymást az úton, és el tudjuk kerülni az elébünk kerülő gödröket. Ehhez kapcsolódik a második példázat. Aki csak magára hallgat, aki hagyja, hogy a gőg és az önzés vezesse, annak eltorzul a látása: bámulja a szálkát a másik ember szemében, míg sajátjában a látását elhomályosító gerendát se veszi észre. Régi bűn, amit valamennyien jól ismerünk, hogy magunkkal szemben elnézők, míg másokkal szemben szigorúak vagyunk. Az evangélium arra kér, viselkedjünk másképp: forduljunk szeretettel mások felé, ne ítéljünk el senkit. Az evangéliumi szeretet olyan, mint egy hatékony szemcsepp, ami eltünteti a szemünkből a gerendákat, melyek megvakítanak bennünket, és irgalmas tekintettel ajándékoz meg minket, hogy kivehessük a szálkákat mások szeméből. Mindez persze nem történik meg magától. Át kell alakítanunk hozzá szívünket, azáltal, hogy folyamatosan hallgatjuk Isten szavát, és szoros kötelékben élünk a testvérek közösségével.
A Szent Kereszt imádsága
