Kalkuttai Szent Teréz anya (1910–1997) emléknapja.
Iz 35,4–7a; Zsolt 146 (145); Jak 2,1–5; Mk 7,31–37
Az evangéliumi szakasz egy süketnéma vagy talán csak súlyosan dadogó ember
meggyógyításáról szól (hiszen a gyógyulása abban áll, hogy érthetően kezd beszélni). Jézus
ezt a csodát Dekapolisz vidékén, egy pogányok lakta tartományban viszi végbe. Márk ezzel
azt sugallja, hogy az evangélium nem csupán Izrael népe számára van fenntartva.
Mindenkinek joga van találkozni Isten irgalmasságával, még annak a süketnéma embernek is.
Jézus félrevonja őt, távol a tömegtől. A csoda a köztük lévő közvetlen, személyes és
bensőséges kapcsolatban jön létre. Jézus fölemeli a szemét az égre, és így szól a süketnéma
emberhez: „Effata!”, vagyis „Nyílj meg!” Csupán egyetlen szó. De elég egyetlen evangéliumi
szó, hogy az ember megváltozzék; hogy az élete átformálódjon. A lényeg, hogy az a szó olyan
szenvedélyes szívből fakadjon, mint Jézusé, és olyan vágyakozó, szükséget szenvedő szív
fogadja be, mint azé a süketnémáé. Úgy is fogalmazhatunk, Jézus nem csupán a fülhöz vagy a
szájhoz fordult, hanem a teljes emberhez. A süketnéma embernek mondja, nem csupán a
fülének: „Nyílj meg!” És a teljes ember gyógyul meg, amikor megnyílik, Istenre és a világra.
Közismert dolog, hogy a süketség és a némaság szorosan összefüggenek. A gyógyulás
feltétele, hogy mindkét szerv meggyógyuljon. Mondhatjuk, ugyanez áll a keresztény hitre is.
Elsősorban arra van szükség, hogy a fül (az ember) megnyíljon Isten szavának
meghallgatására. Ezután a nyelv is megoldódik a szólásra. Szoros kapcsolat áll fenn Isten
szavának meghallgatása és a kommunikáció képessége között. Aki nem hallgatja Isten szavát,
hitében is néma marad. Ez a csoda elgondolkodásra késztet minket a szavaink és Isten szava
között fennálló kötelékkel kapcsolatban is. Gyakran nem tulajdonítunk kellő jelentőséget
szavaink súlyának. Pedig legnagyobb mértékben szavaink által fejezzük ki magunkat.
Nemritkán pazaroljuk a szavainkat, vagy, ami még rosszabb, rosszul használjuk őket. Jakab
apostol figyelmeztet bennünket: „Ugyanabból a szájból áldás és átok jön. Testvéreim, ennek
nem volna szabad így lennie!” (Jak 3,10) Mi is süketek és némák vagyunk; arra van
szükségünk, hogy meghallgassuk Isten szavát, hogy aztán meg tudjunk szólalni, sőt, hogy
helyesen tudjunk szólni. Ez a csoda a helyes beszédről szól, vagyis a megosztó és rossz
beszédből való gyógyulásról, amit Jakab elítél. Sokszor megfeledkezünk róla, mennyi építő és
romboló erő rejtőzhet szavainkban. Elsősorban Isten szavát kell hallgatnunk ahhoz, hogy
megtisztítsa és termékennyé tegye szavainkat, kifejezésmódunkat.
Imádság az Úr napján
