Lk 9,43b–45 – Jézus másodszor jövendöl szenvedéséről
„Véssétek jól emlékezetetekbe ezeket a szavakat: Az Emberfiát az emberek kezébe adják.”
Ezúttal említés sem esik a feltámadásról. Az, hogy valakit „az emberek kezére adnak”, a
Biblia nyelvén egyet jelentett az Istentől elhagyott ember fájdalmas és kegyetlen sorsával, aki
az emberek hatalmába és ítélete alá kerül. A tanítványok a világos megfogalmazás ellenére
sem értik, miről van szó. Hányszor előfordul, hogy az akkori tanítványokhoz hasonlóan mi is
távol kerülünk Jézus gondolataitól, aggodalmaitól és saját magáról és küldetéséről vallott
felfogásától. Nem egyszerű értetlenségről van szó, hanem arról, hogy megkeményedik a
szívünk, amikor elutasítjuk a gyöngeség és a szenvedés valóságát. Pál apostol is megmondja
majd a korintusi keresztényeknek: „mi azonban a megfeszített Krisztust hirdetjük. Ő a
zsidóknak ugyan botrány, a pogányoknak meg balgaság, a meghívottaknak azonban, akár
zsidók, akár görögök: Krisztus Isten ereje és Isten bölcsessége.” (1Kor 1,23–24) A keresztút a
mi számunkra, a világban elterjedt, individualista kultúra számára is botrány.
Mégis a keresztből születik meg az üdvösség. Az olyan, határokat nem ismerő szeretet, mint
Jézusé, hozza el az emberek számára a megváltást a bűn rabszolgaságából. Lukács megjegyzi,
hogy a tanítványok továbbra sem értik Jézust, de csöndben maradnak, nem kérnek további
magyarázatot. Magatartásukban a Jézus iránti bizalmatlanság és a tudatlanságuk ellenére
önmagukba vetett bizalom nyilvánul meg. Inkább megmaradnak a sötétségben. Hagynunk
kell, hogy minden nap Isten szava vezessen és tanítson bennünket. Ha meghallgatjuk, rálelünk
az evangélium bölcsességére.
Előesti imádság
