Iz 50,5–9a; Zsolt 116 (114); Jak 2,14–18; Mk 8,27–35
„Ki ez a názáreti Jézus?” Kétségkívül alapkérdés volt ez Jézus idejében, és az ma is. Márk evangélista pontosan elbeszélésének fizikai középpontjába helyezi a jelenetet, a tizenhat fejezet közül a nyolcadikba. Azt sugallja, hogy innen veszi kezdetét Jézus útja a szent városba. Ettől a perctől kezdve Jézus „egészen nyíltan” beszél a tanítványokkal, anélkül hogy bármit is eltitkolna. Nem érdekli az emberek véleménye, egyenesen a tanítványainak teszi föl a kérdést: „Hát ti mit mondotok, ki vagyok?”
Péter válaszol neki, nyíltan és félreérthetetlenül: „A Messiás vagy!” (A héber eredetű „messiás” szó jelentése: felkent.)
Jézus – az őt Messiásként elismerő szavak hallatán – szenvedéséről kezd beszélni. Azt mondja, hogy az Emberfiának sokat kell szenvednie, a nép vénei, a főpapok és az írástudók elítélik, megölik, de harmadnapra feltámad. Péter nem tudja elfogadni azt a véget, amit Jézus előrevetít. A Messiásról alkotott két különböző elképzelés kerül itt összeütközésbe egymással. Péter a fogalmat az erőhöz, a mindent legyőző hatalomhoz, a politikai uralom megteremtéséhez köti. Ezzel szemben Jézus messiásképére a halálig tartó leereszkedés jellemző, mely mégiscsak a feltámadáshoz vezet.
Éppen az a tanítvány válik most ellenséggé, aki Jézust a többiek nevében Messiásként ismerte el. Jézus nem tehet mást, mint hogy nyilvánosan elítéli. Megdöbbentően kemény szavakkal fordul hozzá: „Távozz tőlem, sátán!” Ugyanezekkel a szavakkal találkozunk Máté evangéliumában, amikor Jézus elutasítja a kísértőt a pusztában. Jézus azt mondja az őt követő tömegnek: ha valaki a tanítványom akar lenni, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét, és úgy kövessen. Majd így folytatja: aki így veszíti el életét, valójában megmenti. Mindez Jézus feltámadása napján válik nyilvánvalóvá. De az evangélium és az Úr szolgálatának útja már most lehetővé teheti számunkra, hogy megéljük Isten teljességét.
Imádság az Úr napján