Szeptember 2., csütörtök

 
Lk 5,1–11 – Mindenüket elhagyták, és követték őt
Miután Jézus visszatért arról a helyről, ahova elvonult imádkozni, ismét ott állt a Genezáreti-
tó partján, körülvette a mindenfelől odasereglett tömeg, akik vágytak rá, hogy meghallgassák
a tanítását, és reménykedtek egy jobb jövőben. Óriási volt a tülekedés. Jézus elejét akarta
venni annak, hogy eltapossák, ezért megkérte Simont, hadd szálljon be a bárkájába, és
távolodjanak el kicsit a parttól. Ezután Péter bárkájából tanította a tömeget. Természetesen
nem véletlenszerű döntésről volt szó. Az evangélista hangsúlyozni akarja, mi az Egyház és a
keresztény közösségek feladata évszázadok óta: Péterrel együtt hirdetni Jézus tanítását
minden nemzedéknek, hogy hallhassák, és megtérhessenek. Amikor befejezte a tömeghez
szóló beszédét, Jézus arra kéri Simont, hogy evezzen a mélyre, és vesse ki a hálóit. Simon és a
többiek, akik vele vannak, meglepetten hallgatják. Simon azt mondja: „Mester, egész éjszaka

fáradoztunk, s nem fogtunk semmit.” Valóban fáradt már. De törvényszerű, hogy az Úr nélkül
a halászat eredménytelen. Az utolsó vacsorán Jézus majd világosan megmondja: „Aki
bennem marad, s én benne, az bő termést hoz. Hisz nélkülem semmit sem tehettek.” (Jn 15,5)
Simon azonban, akiben már megszületett a Jézus iránti bizalom, rögtön hozzáteszi: „de a te
szavadra kivetem a hálót.” És csodálatos halfogásban lesz részük. Az evangélista meg is
jegyzi: „így is tett”. Mivel engedelmeskedtek, nagyon sok halat fogtak. Olyan sokat, hogy oda
kellett hívniuk a többieket is, hogy segítsenek. Simon Péter – az evangélista itt már hozzáteszi
új nevét, a Pétert is – a csoda láttán letérdel Jézus előtt. Ez a gesztus részben a bámulatból
fakad, de mindenekelőtt a bizalommal teli ráhagyatkozásból. Péter három társa is elámul a
végbement csoda láttán. Jézus Simonhoz fordul, és azt mondja neki, hogy emberek halászává
teszi. Mind a négy halász otthagyja a hálóit, és követi Jézust.
Imádság az Egyházért