Bölcs 7,7–11; Zsolt 90 (89); Zsid 4,12–13; Mk 10,17–30
Az evangéliumban azt látjuk, amint Jézus elindul, és folytatja útját Jeruzsálem felé. Meghívás ez számunkra is: engedjük, hogy Jézus magával vigyen minket a lelki növekedés útján. A férfi, akiről Márk evangéliuma szól, Jézus felé „fut”. Siet, hogy találkozhasson vele. Példát mutat nekünk, akik nehezen szánjuk rá magunkat, hogy sietve kövessük az Urat. Amikor odaér Jézushoz, térdre borul előtte, és olyan kérdést tesz föl neki, melynek valóban központi jelentősége van az életben: „Jó Mester! Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” Ez az ember Jézushoz fut, és beszélgetést kezdeményez. Jézus megkérdi, ismeri-e a parancsokat. A férfi azt válaszolja, hogy kora ifjúsága óta megtartja őket. Kiderül, hogy egyáltalán nem lagymatag, vagy hitét alig gyakorló ember. Vajon közülünk hányan adhatnának hasonló választ Jézus kérdésére? Az evangélista megjegyzi: „Jézus ránézett, és megkedvelte.” Jézus szava olyan valakinek a szava, aki bensőnkbe lát, és szeretettel tekint az ember életére. Ma felénk fordul, és ugyanolyan hatalmas szeretettel mondja: „Menj, add el, amid van, oszd szét a szegények közt, és így kincsed lesz az égben, aztán gyere, és kövess engem!” Az evangélium mindig elköteleződést, döntést és választ kér. A gazdag ember e szavak hallatán lesütötte a szemét, elkomorodott, és szomorú szívvel távozott. Az evangélista keserű magyarázattal fejezi be a történetet: „mert nagy vagyona volt”. Jézus is szomorú lett, nagyon szomorú. Elveszített egy barátot, egy tanítványt, de elveszítették őt azok is, akiknek az evangélium örömhírét hirdethette volna.
Jézus azt kéri tőlünk, hogy Istent állítsuk mindenek fölé, még birtokolt javaink fölé is. Azt is kéri, hogy tekintsük a szegényeket testvéreinknek, akiknek adósai vagyunk szeretettel és segítséggel. Amit az Úr követel, lemondásnak tűnhet, és részben az is. Mindenekelőtt azonban nagy életbölcsességet hordozó tanítás. Jézus, válaszában arra a kérdésre, amit Péter minden tanítvány nevében föltesz, konkrétan megnevezi az evangéliumi bölcsesség gyümölcseit: aki mindent elhagy, hogy őt kövesse, mindennek a százszorosát kapja ebben az életben, a halál után pedig az örök életet. Néha azt gondoljuk, hogy az evangélium szerinti élet főleg lemondást jelent. Így gondolta a gazdag ember is. Valójában ez a döntés – hogy minden más elé helyezve követjük az Urat – mérhetetlenül „megéri”. Nem csupán a lelkünk eljövendő üdvössége miatt, hanem azért is, mert már itt a földön „százszoros” gazdagságban élhetjük meg az életet. Aki Istent első helyre teszi az életében, része lesz az ő családjának, ahol testvérekre talál, akiket szerethet; szülőkre, akiket tisztelhet; otthonra és földre, ahol munkálkodhat.
Imádság az Úr napján
