Lk 12,1–7 – Beszéljetek őszintén, félelem nélkül
Az evangélium „tízezres tömegről” beszél. Az emberek ott tülekedtek Jézus körül, szinte „egymást tiporták”. Valamennyien vigasztalásra, jobb életre vágytak. Jézus Jó Pásztorként óva intette a köréje gyűlteket a hamis pásztoroktól vagy még inkább a képmutatás kovászától, ami elviselhetetlenné és veszélyessé teszi azt a fajta vezetést, amit a farizeusok gyakoroltak. Hamarosan elérkezik a pillanat – mondta ünnepélyesen Jézus –, amikor mindenre fény derül. Megismerszik annak az embernek az üressége és szánalmassága, aki szeretet és könyörületesség nélkül, gőgjében és önzésében megátalkodva éli az életét. Egész más a tanítványok helyzete, akik hallgatják és követik az igaz Pásztort és Mestert. Jézus itt pontos megkülönböztetést tesz. A test meghal, de „aztán” is létezik valami. Ezen az „aztán”-on kell a tanítványnak elgondolkodnia. A halál utáni állapot – sugallja Jézus – a szívhez kötődik, vagyis a belső élethez, mint olyan „helyhez”, ahol megvalósulhat az Istennel való találkozás, vagy pedig – és ez drámai kimenetelű döntés – a találkozás azzal, aki a „kárhozatba tud taszítani”. Jézus szavaiban nincs semmiféle megvetés a test iránt, hiszen hány gyógyítást vitt végbe! Az azonban kétségtelen, hogy jóval többet törődünk testünkkel, anyagi jólétünkkel, mint szívünk megtérésével. Jézus emlékeztet bennünket rá, hogy a mennyei Atya jóval többet törődik velünk, mint a verebekkel, és számontartja minden szál hajunkat. Viseljünk hát gondot a szívünkre, hogy növekedjék a szeretetben. Olyan sürgetés ez, amit a keresztényeknek meg kell hallaniuk, már csak a saját üdvösségük érdekében is. Ráadásul értékes tanúságul szolgálhat egy olyan világban, mely az egyéni és az anyagi jólétet mindenek fölé helyezi.
A Szent Kereszt imádsága