Antiochiai Szent Ignác (†107) püspök emléknapja: halálra ítélték, Rómába vitték, és ott vértanúhalált halt.
Iz 53,10–11; Zsolt (33) 32; Zsid 4,14–16; Mk 10,35–45
Márk beszámol arról a beszélgetésről, ami Jézus és Zebedeus két fia, Jakab és János között zajlott. Még mindig a Jeruzsálem felé vezető úton vagyunk. Jézus harmadszor is megosztja tanítványaival, milyen sors vár rá útjának végén a szent városban. A két tanítványra egyáltalán nincsenek hatással a Mester szavai. Zavartalanul haladnak tovább az úton, és arról faggatják Jézust, kik kapják majd az első helyeket, ha országa megvalósul. Saját magukkal vannak elfoglalva, ők szeretnék megkapni a fő helyeket. Viselkedésük megfelel az emberi logikának, ma is olyannyira aktuális: én vagyok az első, csak azután jöhetnek a többiek. Ma is sokan vannak, akiket elsősorban az foglalkoztat, hogy elfoglalhassák az első helyeket. Félnek attól, hogy hátramaradnak, hogy nem fognak számítani. Ez az aggodalom szorongatja a szívüket, vetélytársat, sőt ellenséget látnak a többiekben, és nem képesek úgy gondolni a körülöttük lévőkre, mint akik szükséget szenvednek.
„Nem tudjátok, mit kértek. Készen vagytok rá, hogy igyatok a kehelyből, amelyből majd én iszom, vagy hogy a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem, ti is megkeresztelkedjetek?” Jézus ismét megpróbálja elmagyarázni nekik, mi az ő életének értelme. Ehhez két fontos jelképet használ: a kelyhet és a keresztséget. Mindkét szimbólumot a halálával kapcsolatban értelmezi. A kehely Isten haragjának jelképe, ahogy Izajásnál találjuk: „Ébredj föl, ébredj föl, kelj föl, Jeruzsálem! Te, aki megittad az Úr kezéből haragja poharát…” (Iz 51,17) Ezzel a képpel Jézus azt fejezi ki, hogy magára veszi Isten ítéletét a világban jelen lévő bűn miatt, akkor is, ha ez a halált jelenti számára. Ugyanez vonatkozik a keresztség jelképére is: „Minden örvényed és hullámod rám zúdul” (Zsolt 42,8). Jézus tehát mindkét képpel azt üzeni, hogy az ő útja nem a hatalomhoz vezető sikertörténet. Sokkal inkább arról szól, hogy magára veszi az emberek gonoszságát, Keresztelő János szavai szerint: „Íme az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit.”
Miközben Zebedeus két fiának kérése irigységet és féltékenységet vált ki a többi tanítványból, Jézus maga köré gyűjti és tanítja őket: „Tudjátok, hogy akiket a világ urainak tartanak, azok zsarnokoskodnak a népeken, s vezető embereik éreztetik velük hatalmukat. Közöttetek azonban ne így legyen.”
Jézus folytonosan azt mondja a tanítványoknak és nekünk is: „Közöttetek azonban ne így legyen.” Jézus birtokában van egy bizonyos fajta hatalomnak. Ez a szeretet hatalma, mely a rosszat jóval győzi le. Ez a hatalom nem uralmat jelent, hanem szolgálatot. „Hisz az Emberfia nem azért jött, hogy szolgáljanak neki, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.” Ahogy Ferenc pápa mondta: aki nem azért él, hogy szolgáljon, az nem szolgál rá arra, hogy éljen. Kedves testvérek, kövessük az Urat abban, hogy egy kicsit kevésbé szeressük önmagunkat, és jobban másokat. A mai naptól kezdve álljunk a jobbjára vagy a baljára, miközben a világ útjait járja, és az oltára mellett tőle, aki azért élt, hogy szolgáljon, tanuljuk el, hogyan szolgálhatunk rá arra, hogy éljünk.
Imádság az Úr napján
