Lk 10,38–42 – Márta és Mária
Lukács evangélista közvetlenül az irgalmas szamaritánusról szóló példabeszéd után beszéli el Márta és Mária történetét, mintha szoros egységbe akarná fűzni a keresztény ember két alaptulajdonságát: a szegények iránti szeretetet (amit az irgalmas szamaritánustól láttunk) és Jézus szavának hallgatását (amiről Mária mutat példát). Ez nem jelenti azt, hogy az Egyház szakterületekre oszlik: egyfelől vannak a karitász, másfelől pedig az imádság felelősei. Minden keresztény meghívást kap, hogy szeresse a szegényeket, és imádkozzon. Nem lehet elválasztani egymástól az imádságot és az irgalmas szeretetet. Ezért kárhoztatja Jézus a pap és a levita viselkedését: senki sem szolgálhatja az oltárt anélkül, hogy a szegényeket is szolgálná. A kettő elválaszthatatlan egymástól. Ez az evangéliumi szakasz segít megérteni: az imádság mindenekelőtt azt jelenti, hogy megállunk Jézus előtt, és meghallgatjuk. Mária minden tanítvány számára példát ad arról, hogyan kell imádkozni. Emlékeztet rá, hogy azt az embert nevezhetjük kereszténynek, aki meghallgatja és szívében megőrzi a Mester szavát. Mert a keresztény ember elsődleges feladata az imádság. Vagyis a tanítványnak inkább Máriára, semmint Mártára kell hasonlítania. Nem mintha utóbbi valami elítélendő dolgot tett volna. Épp ellenkezőleg. Csupán hagyja, hogy a tüsténkedés elvonja őt az igétől, és ezért a lelke, amit így nem öntöz az Isten szava, megkeményedik, sőt, annyira megromlik, hogy képes érzéketlenséggel vádolni magát Jézust is. A keresztény ember apostol, az evangélium küldötte. De mindenekelőtt az Úr tanítványa. Ez a legjobb és legigazabb meghatározás. A keresztényi lét és a keresztényi cselekedetek ugyanis Isten szavának meghallgatásából fakadnak.
Imádság az Úr anyjával, Máriával
