Szent XXIII. János pápának (†1963) és a II. vatikáni zsinat (1962–1965) kezdetének az emléknapja. A Santa Maria in Trastevere bazilikában a betegekért imádkoznak.
Lk 11,29–32 – Jónás jele
A hit általában nem a csodás események következtében születik, sokkal inkább előfeltétele a csodának. Ma is sokan keresik a csodás jeleket, hogy azok hitük táplálékául szolgáljanak. Ha történik valamilyen különleges esemény, sokan odagyűlnek. Ezek a jelek mindenképpen Isten ajándékának tekinthetők, nekünk pedig köszönetet kell mondanunk a segítségért. Ám a megszokottnál sokkal éberebbnek kell lennünk az iránt a valódi jel iránt, amivel az Úr mindannyiunkat megajándékozott. Ez pedig „Jónás jele”. E nélkül a jel nélkül minden más csupán látszat, sőt szemfényvesztés. Az első közösség Jézusnak ezeket a szavait a feltámadás fényében értelmezte. Ahogy Ninive lakói is megtértek Jónás prédikációját hallgatva, anélkül hogy csodát tett volna, így kell történnie ma is, hiszen már tudjuk, hogy Jézus „nagyobb Jónásnál”. Hirdetni kell tehát az egész világnak a húsvét misztériumát, vagyis Jézusnak a halálból való feltámadását, a jónak a gonosz, az életnek a halál fölötti győzelmét. Ennek a hirdetése Jézus történetének is a középpontjában áll: azért jött el a földre, hogy a mi üdvösségünkért felajánlja életét, egészen a kereszthalálig, és az Atya feltámasztotta őt a halottak közül. Ez az evangélium (örömhír) pedig jóval értékesebb Salamon bölcsességénél, jóval erősebb Jónás szavánál. Az evangélium nem szabadon választható kiegészítés az emberiség történelméhez, hiszen benne rejlik a megváltás. Ez az evangéliumi szakasz azt kéri az Egyháztól és a tanítványoktól, hogy tudatosan, ugyanakkor alázattal tegyenek tanúságot minderről.
Imádság a betegekért
