Lk 11,37–41 – Csak a pohár külsejét tisztítjátok meg
Ennek a napnak az evangéliumi szakasza egy farizeust mutat be nekünk, aki ebédre hívja a házába Jézust. Jézus számára az ilyen ebédek értékes alkalmat jelentenek arra, hogy bemutassa a vendégszeretet és a befogadás fontosságát. Az ilyen ebédek mintha a mennyek országának képét idéznék, ahol elsősorban a vendégszeretet nagyvonalúsága és a közös étkezés öröme számít, nem a vallási előírások betartása. Jézus már azelőtt felismerte, hogy a farizeusnak gonosz a lelke, mielőtt az megszólalt volna, és válaszolt neki. Válaszában nem a szertartások felől közelíti meg a kérdést, hanem egy másik síkon, a szív felől. Amit mond, az különösen kemény. Azonnal világossá teszi a farizeus számára, hogy az életben nem a külsőségek számítanak – legyenek azok bármennyire korrektek –, hanem hogy irgalmas szívű emberek legyünk. Ugyanez érvényes a mi társadalmunkra is, ahol a látszat, a külsőségek sokkal többet számítanak, mint az irgalmasság. Ez a rövid evangéliumi szakasz felhívja a figyelmünket arra, mi az élet igazi értelme. Valójában a szíven, a belső állapoton múlik az ember élete, boldogsága és üdvössége. Ha a szív gonoszsággal teli, a cselekedetek is ennek megfelelők lesznek. Mit sem ér a buzgólkodás, a szertartások szaporítása, ha szívünk tele van „kapzsisággal és gonoszsággal”. Jézus ehelyett azt mondja, „adjátok oda inkább, ami benne van, a rászorulóknak”, vagyis ajándékozzuk tovább a világnak azt a szeretetet, mely kiáradt a szívünkbe. Az igazi tisztaságot az a szeretet teremti meg, amit minden hívő megkap Istentől, nem pedig a teljesített szertartások sokasága. Az egész bibliai hagyomány, mely az evangéliumban jut teljességre, arra buzdítja a keresztényeket, hogy adjanak alamizsnát, és nem azért, mert ezzel megoldást nyer egy társadalmi probléma, hanem mert ez a szeretet első lépése: az alamizsna arra kényszerít, hogy tekintetünket önmagunkról másokra, a szükséget szenvedőkre irányítsuk, és adjunk nekik valamit, még ha keveset is. Jaj nekünk, ha megakadályozzuk, hogy szívünk megtegye ezt az első lépést, és ezzel meghaladja önmagát, mert azt kockáztatjuk, hogy önzésünk rabjaivá válunk.
Imádság az Úr anyjával, Máriával
