Lk 13,18–21 –
A mustármag és a kovász
Ez a két rövid
evangéliumi példázat érthetőbbé válik, ha abban a helyzetben próbáljuk
értelmezni őket, amiben elhangzottak. Akkoriban ugyanis a nép vezetői egyre
ellenségesebben viszonyultak Jézushoz. Valójában a kereszténység egész
történetére jellemző az, ami Jézussal történt: az evangélium mindig
ellenállásba ütközött az egymást követő nemzedékek története során. Ebből a
széles körű ellenállásból fakad a kérdés: vajon alkalmas-e az evangélium, hogy
megváltoztassa a világot, nem túl gyönge ehhez a feladathoz? Talán az első
keresztény közösségek is föltették maguknak a kérdést, hiszen a két példázat
megtalálható valamennyi szinoptikus evangéliumban: vajon tényleg lehetséges
lehozni az Isten országát pusztán szavakkal és szelídséggel? Igazság szerint mi
magunk is föltehetnénk a kérdést: Vajon nem túl gyönge az evangélium ahhoz,
hogy legyőzze a sokkal erősebbnek látszó világot? Jézus ezekre a régen és ma
egyaránt fölvetődő kérdésekre két rövid példázattal, a mustármag és a kovász
példázatával felel. Mint mindannyian tudjuk, Jézus igehirdetésének
középpontjában Isten országa áll. Egyrészt itt van a sátánnak alávetett világ,
másrészt az új ország, Isten országa, és Jézus azért jött, hogy ez utóbbit elhozza
a földre. A két példázat értelme a következő: Isten országa nem látványosan,
hatalmas csinnadratta közepette vette kezdetét, hanem mint egy kis magocska
vagy egy maréknyi kovász. Persze mindenképpen fontos, hogy a mag bekerüljön a
földbe és a kovász elkeveredjék a tésztával. Lukács a példázat elbeszélésében
hangsúlyozza a fejlődés, a folyamatos növekedés eszméjét. A magból – az
evangélium hirdetése és a szeretet gyakorlása révén – hatalmas fa fejlődik, a
kovász pedig összetartja a társadalom és a világ egészét. Sokan pihenhetnek
majd a szeretet fájának árnyékában, és sokan csillapíthatják éhségüket az
irgalmasság kenyerével.
Imádság az Úr
anyjával, Máriával
