Én 2,8–14. A gerlice hangja
A liturgia karácsony közeledtével elgondolkodtat az Énekek énekének ezen a szakaszán. Az olvasott jelenetben a szeretett lányt látjuk, aki elképzeli, hogy kedvese a házuk közelébe ér, és a rácson át nézelődve keresi őt. A fiú hívja a lányt, hogy együtt gyönyörködjenek a tavasz szépségében: „Kelj föl, kedvesem, gyere szépségem!” Biztatás ez arra, hogy fogadjuk be az Urat, aki eljön, hogy meglátogasson minket. Ezek a képek jól mutatják Isten vágyát, hogy találkozzon az emberekkel, és megmentse őket. E felől a szenvedélyes szeretet felől nézve érthető meg a karácsony titka. Az Úr kezdeményez, szalad Izrael felé, leszáll emberségünk küszöbéig. Az ajtó előtt áll. A liturgia úgy mutatja be, mint szerelmes ifjút, aki arra kér, hogy lépjünk ki önmagunkból, és fogadjuk be őt. A Targum így parafrazálja az Énekek énekének ezt a szakaszát: „Amikor Izrael házának fiai Egyiptomban laktak, panaszuk az égig ért… [Az Úr] pedig átugrotta a kitűzött napot, az ősatyák érdeméért, akik a hegyekhez hasonlatosak… Betekintett az ablakokon, és bekukucskált a függönyök résein, és látta a húsvéti áldozat vérét… és megkönyörült rajtunk… S amikor megvirradt, így szólt: Kelj fel, Jeruzsálem népe, választottam… és vonulj ki az egyiptomiak szolgaságából.” Órigenész viszont a feltámadt Jézusra vonatkoztatja a jelenetet, aki ezt mondja az Egyháznak: „Kelj föl… galambom, mert nézd, elmúlt a tél… Feltámadva a halálból megzaboláztam a vihart, és visszahoztam a békét.” Isten arra készül, hogy eljöjjön az emberek közé, bennünket pedig arra kér, hogy fogadjuk be őt, mutassuk meg neki arcunkat, hagyjuk el rabszolgaságunk rejtekhelyeit, és induljunk elébe. Annak az Istennek a kérése ez, aki szerelemmel szeret minket, s koldusként könyörög a szeretetünkért.
Imádság az Úr anyjával, Máriával
