1Sám 1,24–28. Hanna hálaéneke
Sámuel könyvének most olvasott részlete azután következik, hogy Hanna imádsága, melyben fiúgyermeket kér az Úrtól, meghallgatásra talált. Miután ugyanis az asszony hazatért, „Elkana együtt volt feleségével, Hannával, és az Úr megemlékezett róla” (19). Az idősödő asszony szívből jövő imája arra sarkallja az Urat, hogy fordítsa felé a tekintetét. Egyértelmű utalás ez a közelgő karácsony misztériumára. Hanna imádságában jelen van a szegények és gyengék hosszú sora, az egész megváltást szomjazó emberiség. Az Úr meghallgatja azoknak az imáját, akik hittel fordulnak hozzá. Hanna meghallgatást talál, és megkapja Istentől a gyermeket, akit kért. Sámuelnek nevezi el, ami annyit tesz: „az Úrtól könyörögtem ki”. Sámuel valóban az imádság fia, Hanna pedig drága ajándékként vigyáz rá. Amikor elválasztotta a gyermeket, vele együtt felment Silóba, és mindjárt felkereste Élit. Így akarta beteljesíteni az Úrnak tett fogadalmát. Hanna tudatában volt annak, hogy Isten milyen rendkívüli irgalmasságot cselekedett vele, és nem feledkezett meg a kapott jótéteményekről. Nem tartja meg magának a fiút, hanem – ahogy ígérte – az Úr kezébe adja. Megtapasztalta Jahve hatalmát, és biztos volt abban, hogy a fiú erősebb és biztosabb kezekben lesz az Úrnál, mint az ő kezében. Isten iránta való hűségét ő is hűséggel viszonozta. Ez az asszony a hívő példájaként áll Izrael előtt, és előttünk is. Benne annak a szövetségnek a jelentése mutatkozik meg, amelyet Isten kötött Izraellel. Hannával együtt mi is tudjuk, hogy Izrael új élete Isten hatalmából születik, ebből a megmagyarázhatatlan és ellenállhatatlan hatalomból, amely mégis erős és konkrét. A meglepő a dologban az, hogy ezt a hatalmat az alázatos Hanna kitartó imádsága hívja életre, eszközli ki. Ennek az idősödő asszonynak nem voltak különleges képességei, sem különleges elvárásai, kitartott az imádságban, befogadta Isten áldását, és méhének gyümölcsét az Úr szolgálatába ajánlotta.
Imádság a szentekkel
