Iz 26,1–6. Hadd vonuljon be az igaz nemzet, amely mindvégig hűséges
Ez az olvasmány dicsőítő és hálaének az Úrhoz. Két ok is van az örömre és a hálára: a hívők egyfelől „a büszke város”, Babilon lerombolásán örvendeznek – azén a Babilonén, amely a gyöngéket és a szegényeket elnyomó hatalmasok gőgjének és zsarnokoskodásának szimbóluma –, másfelől pedig „az erős város”, Jeruzsálem felépítése miatt ujjonganak, amely befogadja az Úr hűséges népét. Az Isten által felépített város falai szilárdak és bevehetetlenek. Ezért szól a buzdítás a hívekhez, hogy bízzanak Istenben. Csakis őbenne. Ez a bizalom Isten szeretetén alapul, mely sose csökken. A próféta felhívja a figyelmünket erre a bizalomra, szemben az ösztöneinkkel, melyek arra biztatnak, hogy csak önmagunkban bízzunk, abba az illúzióba ringatva magunkat, hogy így megóvhatjuk életünket. Nem használ semmit, ha korlátokat emelünk, falakat építünk, amelyek megakadályozzák, hogy a szegények elérjenek bennünket, ha megerősítjük a határokat, hogy visszatartsuk azokat, akik új jövőt keresnek. A próféta felemeli a hangját, és dalra fakad azért, hogy tartsuk mindig nyitva a város és szívünk kapuit. Ferenc pápa kitartó ragaszkodása ahhoz, hogy lépjünk ki, ennek a mindig nyitva álló kapunak a bibliai próféciáját követi. Részben azért, hogy a hívők kiléphessenek rajta, és elindulhassanak az emberek felé, minden ember felé, részben pedig azért, hogy minden szükséget szenvedő beléphessen a városba. A város lesz az a hely, ahol együtt lakik a hívő emberek népe és a szegények nagyszámú közössége, két nép, amelynek soha nem szabad különválnia egymástól. A hívők és a szegények együtt lakják ezt a várost, mely – ahogy a Jelenések könyvében olvashatjuk – az égből ereszkedik alá a maga teljességében, de már most elkezdődik a földön, valahányszor a hívő emberek és a szegények találkoznak és befogadják egymást. A próféta figyelmeztet: az Úr „letaszította a magasban lakókat, és a büszke várost megalázta, és földig alázta, a porba sújtotta”. Az a távolság, amely a szegényektől elválaszt, az Istentől választ el. A lerombolt és porba sújtott város képe szomorú kép, de fájdalmasan valóságos a föld sok részén. A próféta arra biztat, hogy fogadjuk be Isten forradalmát, mely Fia, Jézus születésével veszi kezdetét. A názáreti Mária, aki elsőként fogadta be Isten megtestesült szavát, a világi gondolkodásmód összeomlásáról énekel: „Karja bizonyságot tett hatalmáról: szétszórta a szívük szándékában a gőgösöket, letaszította trónjukról a hatalmasokat, az alázatosakat pedig fölemelte.” (Lk 1,51–52)
Imádság az Egyházért
