A Santa Maria in Trastevere bazilikában a betegekért imádkoznak.
Szent Miklós (†343) ünnepe: a kis-ázsiai Mira (ma: Demre, Törökország) püspöke volt; tisztelete nemcsak a nyugati, de minden keleti egyházban is él; ereklyéit az olaszországi Bariban őrzik.
Emlékezzünk meg minden keleti keresztényről.
Iz 35,1–10. Keresni az Urat
Izajás könyvének 35. fejezete fényes jövőt tár Jeruzsálem és Júda elé. De miért örvendjen az ember ilyen nehéz időkben? A nehézségek láttán sokkal könnyebb beletörődni „elernyedt kézzel” és „roskadozó térddel”, mint aki már nem hiszi, hogy kezének, lábának valaha is hasznát vehetik egy jobb jövő építésében, mint akinek szíve valóban elcsüggedt. Mennyi idős, mennyi törékeny és szegény ember érzi a haszontalanság súlyát, különösen nehéz időkben! Az Úr azonban nem hagyja magára népét, nem akarja, hogy erőt vegyen rajta a csüggedés. Szava reménységre hív, arra kér, tekintsünk a jövőbe és arra a műre, amelyet Isten még véghez vihet. Nem minden rajtunk áll vagy bukik, de hozzájárulhatunk ahhoz, hogy jobb legyen a világ, ha az Úrra hallgatunk, és elhisszük, hogy Isten számára semmi sem lehetetlen. A próféta éppen azért jött, hogy hangot adjon a reménynek: „Mondjátok a csüggedt szívűeknek: »Bátorság! Ne féljetek! Nézzétek, eljön Istenetek…«” Ha Isten szava meghallgatásra talál, átalakítja az embereket és a történelmet: „Akkor megnyílik a vakok szeme, s a süketek füle hallani fog. Ugrándozik majd a sánta, mint a szarvas, és a némák nyelve ujjongva ujjong…” Istennek semmi sem lehetetlen. Ezért a próféta arra buzdít, hogy bízzunk Isten ígéretében ezekben a nehéz időkben, amikor úgy tűnik, ismét a gonosz győzedelmeskedik, s mi remény és válasz nélkül maradunk. Ha magunkba roskadtunk, ha átadtuk magunkat a csüggedésnek, ha bizalmat szavaztunk annak, aki csupán a panaszkodásra és a másokkal való kötözködésre próbált rászoktatni minket, ha olykor a szegényeket hibáztattuk saját bajainkért és korunk problémáiért, most itt az alkalom, hogy meggondoljuk magunkat, és az Úrra bízzuk bizonytalanságainkat, kételyeinket. Ő nem hagy minket magunkra, nem hagy válasz nélkül. Sőt „szent” utat mutat nekünk, vagyis olyan utat, amelyet nem keríthet hatalmába a gonosz, olyan utat, amelyen valamennyien nyugodtan végigmehetünk, még a sánták és a vakok is. Ez az út „szent”, mert már most megláthatjuk rajta „az Úr dicsőségét”.
Imádság a betegekért
