A betániai Lázár emléknapja; imádkozzunk minden súlyos betegért és haldoklóért; emlékezzünk az AIDS-betegekre.
Ter 49,2.8–10. Júda megáldása
A mai szentmise első olvasmánya csupán egy rövid részlete Jákob áldásainak. A Bibliában az áldás annak az életnek a folyamatosságát fejezi ki, melyet Isten jóságos jelenléte kísér, akire a hívő ráhagyatkozik. Az áldott Úr a tulajdon életének és szeretetének részesévé teszi azokat, akik hallgatnak rá, és bíznak benne. Halála előtt Jákob-Izrael megáldja fiait, és áldásában Izrael tizenkét törzsének atyjaként jellemzi őket. Ez a szakasz arról beszél, milyen jövő vár Júdára, akinek törzséből a Messiás születik majd. Júda törzse úgy jelenik meg itt, mint akire Isten a kormányzást, a királyságot bízza: „Nem tűnik el a jel Júdától, sem a királyi pálca a lábától, amíg le nem róják neki az adót, és a népek nem engedelmeskednek neki.” A Máté által bemutatott nemzetségtáblából egy olyan történet rajzolódik ki, amely nem a véletlen gyümölcse; maga Isten akarta és alakította a folyását, hogy az egyes férfiak és nők életén keresztül lehetővé tegye az üdvtörténet megvalósulását. Júda története, Izrael története, az Egyház története egyedülálló történet: minden nép üdvösségének története, melyet maga Isten irányít atyai szeretetével és gondoskodásával. Ezt a közös történetet, amelynek részesei vagyunk, és amelynek gyökerei Izrael népének történetéhez nyúlnak vissza, Isten részben a mi kezeinkre bízta. Nem olyan történet ez, amely csupán keveseknek van fenntartva, és még kevésbé olyan, amelyet csak önmagunk érdekében élünk. Az Úr jól tudja, hogy a kezünk gyönge, és gyakran vagyunk feledékenyek, mégis ránk, gyönge, bűnös emberekre bízza az üdvtervét, mely minden népet érint. Ebből fakad a felelősség, amelynek tudatában kell lennünk, és kicsinységünket nem feledve, alázatosan indulunk a felé a Gyermek felé, aki a mi erősségünk.
A Szent Kereszt imádsága
