Szent Ambrus (†397) milánói püspök emléknapja: népe pásztoraként, a szegények és a gyengék oltalmazójaként, az Egyház erős védelmezőjeként szembeszállt a császár önhittségével.
Iz 40,1–11. Jeruzsálem vigasztalása
Ezzel a résszel veszi kezdetét Izajás könyvének az a fejezete, amelyet „Vigasztalások könyvének” neveznek. A próféta nem hagyja, hogy eluralkodjon rajta a beletörődés és a csüggedés népének számkivetettsége miatt. A Szentlélek sugallatára vigasztaló szavakkal szól népéhez. Miközben az élet bizonytalanságára és törékenységére irányítja gondolatainkat, arra buzdítja a hívőket, hogy tekintetüket emeljék az Úrra, aki a segítségükre siet. Sürgősen el kell egyengetnünk az utat a pusztában, hogy az Úr eljuthasson hozzánk. A puszta számunkra a szívek pusztasága, a szeretet híján élettelen sivataggá vált emberi kapcsolatok pusztasága. Városaink gyakran hasonlítanak élettelen pusztaságra, ahol az emberek, különösen a legszegényebbek, a gonosz ellenséges erőinek hatalmába kerülnek anélkül, hogy bárki megvédené vagy megvigasztalná őket. „Nincs senki, aki törődnék velem!” – kiáltja a zsoltáros (Zsolt 142,5), s mintha a próféta erre a kiáltásra felelne: „Vigasztaljátok meg népemet, vigasztaljátok meg!” Majd azt kéri: „Menj föl egy magas hegyre, te, aki jó hírt viszel Sionnak; emeld föl erősen hangodat, te, aki jó hírt viszel Jeruzsálemnek.” Ezt a párbeszédet hasonlíthatjuk a hívők közösségének imádságához is: egyrészt azért, mert a fohász felszáll Istenhez, másrészt pedig azért, mert odafentről leereszkedik Isten vigasztaló szava. Amikor ez a szó elér a hívők szívéhez, azok új életre kelnek. Isten maga döntött úgy, hogy leszáll a népéhez, hogy megvigasztalja, megerősítse, és megszabadítsa a bűn rabszolgaságából s a gonosz szorongattatásából. Ezért kell hát elkészítenünk az utat, amelyen maga Isten tud eljönni hozzánk: minden völgyet fel kell tölteni, minden hegyet el kell hordani, minden földet el kell egyengetni. Az Úr erős és gyöngéd pásztorként érkezik, aki ismeri juhait, nevükön szólítja és egybegyűjti őket, hogy senki se vesszen el közülük, kivezeti a pusztaságból, és füves legelőkre tereli őket. Ebben az adventi időben a keresztény közösségek és minden hívő ember arra kap meghívást, hogy fogadja be Isten szavát, melyet hirdetnek neki: szívünkben a jó érzések virágoznak majd, városaink pusztaságát pedig a szeretet és a béke tölti el.
Imádság az Úr anyjával, Máriával
