Jer 33,14–16; Zsolt 25 (24); 1Tessz 3,12–4,2; Lk 21,25–28.34–36
A ma olvasott evangélium Jézus végidőkről szóló beszédének részlete, melyet a templomban mondott el. Jézus a végidők irodalmára jellemző nyelven adja hírül, hogy olyan idők jönnek majd, amikor „jelek lesznek a napban, a holdban és a csillagokban, a földön pedig kétségbeesett rettegés… Az emberek meghalnak a rémülettől, és a világra zúduló szörnyűségek várásától”. A látomás az egész teremtett világra kiterjed: még „az ég erői” is „megrendülnek”, mondja Jézus. Ezek a szavak jól jellemzik azt, ami napjainkban történik. A klímaváltozás és a világjárvány drámája rávilágítottak annak a világnak a törékenységére, amelyben élünk, s ez felkelti az emberekben az aggodalmat és a jövőtől való félelmet. Gondoljunk csak bele, hány nép él rettegésben! Azok a népek, melyek ma is háborúktól és különféle konfliktusoktól szenvednek, azok a milliók, akiket gyötörnek a betegségek és az éhínség, azok, akik kénytelenek elhagyni a hazájukat, de nem találnak befogadásra és segítségre, a sok-sok magányos idős ember. Jézus azonban nem a csapások prófétája. Ő segít bennünket abban, hogy csüggedés nélkül tekintsünk a jövőbe, és fenntartja a reményt, hogy jön majd egy új világ.
Ez az értelme az adventnek, amelybe most belépünk: egy jobb világ reményével tér vissza hozzánk ezekben a nehéz időkben. Az evangélium így buzdít minket: „Nézzetek fel, és emeljétek föl fejeteket, mert elérkezett megváltásotok ideje!” Ideje felkelnünk. Ha megtesszük akkor, amikor vendéget várunk otthonunkba, mennyivel inkább föl kell kelnünk, és el kell hagynunk megszokásainkat akkor, amikor maga az Úr közeledik felénk? Az advent az az idő, amikor ki kell nyitnunk a szemünket, hogy tekintetünket a közelgő Úrra emeljük. A közeledő Jézus meglágyítja a megkeményedett szíveket, megvilágosítja annak az elméjét, aki csak a saját jólétére gondol, felnyitja azoknak a szemét, akik csak a saját horizontjukig látnak. Hagyjuk, hogy Isten szava kézen fogjon bennünket, és elvezessen abba az áldott betlehemi barlangba. Szükségünk van rá, hogy találkozzunk azzal a Gyermekkel. Az evangéliumi figyelmeztetés sosem volt időszerűbb: „Vigyázzatok, nehogy elnehezedjék szívetek a mámorban, a tobzódásban, meg az élet gondjaiban, és készületlenül érjen benneteket az a nap, mert mint a tőr, úgy fog lecsapni a föld színének minden lakójára. Virrasszatok hát és imádkozzatok szüntelenül”.
Legyen az adventi idő a hallgatás és az odafigyelés, az imádság és a szeretet ideje! Isten szava beragyogja a lépéseinket és megmelengeti a szívünket. Nekünk is szól az apostol áldása: „Titeket meg gyarapítson és gazdagítson az Úr szeretetben egymás és mindenki iránt”. Igen, az advent alkalmas idő arra, hogy meghallgassuk az evangéliumot, és megújítsuk a szeretetünket mások iránt. Ezen az úton haladva fogunk találkozni az Úrral. S már most kérjük: „Jöjj el, Urunk Jézus!”
Imádság az Úr napján