Iz 62,11–12; Zsolt 97 (96); Tit 3,4–7; Lk 2,15–20
A karácsonyi evangélium az angyal pásztorokhoz intézett szavait ismétli el nekünk: „Ma megszületett a Megváltó nektek, Krisztus, az Úr, Dávid városában.” A pásztorok pedig gyorsan, késlekedés nélkül útra keltek a jászolhoz, amelyről az angyal beszélt. Csatlakozzunk mi is hozzájuk, hogy láthassuk a Gyermeket, aki bepólyálva fekszik egy jászolban: maga Isten az, aki leszállt a mennyből. Új történelem kezdődik ezzel a Gyermekkel. És a történelemnek minden karácsonykor újra kell kezdődnie.
János evangéliuma Előszavának első szavai megörökítik a karácsony nagyságát és gyöngédségét: „S az Ige testté lett, és közöttünk élt.” Az a szó, amely „Istennél” volt, úgy döntött, leszáll, és az emberek között lakik. Akkor történt, amikor Quirinius volt Szíria helytartója, és Augustus császár elrendelte az egész földön a népszámlálást. Az az éjszaka fénybe borult: „A nép, amely sötétben jár, nagy fényességet lát. Akik a halál országának árnyékában laknak, azoknak világosság támad” (Iz 9,1) – ahogy Izajás megjövendölte, aki, szinte előre megízlelve karácsony éjszakájának örömét, hozzátette: „Nagy ujjongással töltöd el őket, kitörő örömet adsz nekik… Mert gyermek születik, fiú adatik nekünk”.
Az a Gyermek nem a földről érkezik, nem a mi gyümölcsünk; Isten legnagyobb ajándéka Ő az embereknek. A mennyből szállt le, de az emberek nem fogadták be, és egy istállóban kellett megszületnie, a városon kívül: „nem jutott nekik hely” – írja keserűen Lukács. Hogy ne rendülnénk meg az ilyen szeretet láttán, amely akkor sem távolodik el, amikor elutasítják, sőt, még meg is erősíti jelenlétét? Isten lejön a földre, és elfogadja, hogy egy olyan helyen kell megszületnie, amelyet állatok számára építettek, kisgyermekként, aki a leggyengébb minden teremtmény között. Ki gondolta volna? Pedig a karácsony éppen ez: egy törékeny gyermek Isten. „Találtok egy jászolba fektetett, bepólyált gyermeket” – mondja az angyal a pásztoroknak. A karácsony középpontjában a Gyermek áll. Olyan az a Gyermek, mint minden újszülött: nem tud beszélni, pedig ő a testté lett szó. Talán csak könyörgő sírásával fejezi ki magát, hogy megérintse mindannyiunk szívét. A betlehemi Gyermekkel együtt könyörögnek a szegény, kizsákmányolt gyermekek, akik az erőszak áldozatai szerte a világon, és az idősek, akik szintén ki vannak zárva az életből. Nem kérnek sokat, csak azt, hogy részei lehessenek az emberi családnak. Ezt kérik az idegenek is, azok, akik éheznek és szomjaznak, akik a háborúk és az igazságtalanság elnyomása alatt szenvednek. Az ő nevükben kér mindenkitől egy kis szeretetet a betlehemi Gyermek. A karácsony kérés: egy gyönge lény kér szeretetet minden gyönge számára.
Pál apostol azt írja Titusznak, hogy abban a Gyermekben „üdvözítő Istenünk kinyilvánította jóságát és emberszeretetét, megmentett minket”. Egy olyan világban, melyet az emberek sokszor embertelen éjszakává alakítottak, megjelent Isten jósága és szeretete. Milyen szép a karácsonyi ebéd hagyománya, amely immár évtizedek óta ezen a napon a közös asztal köré gyűjti a szegényeket, gyöngéket, időseket, betegeket, magányosokat! Úgy is mondhatnánk, hogy maga Jézus terít asztalt számukra. Ezért szállt alá a mennyből. Ő, aki megélte annak keserűségét, hogy nem jutott neki hely, immár sok-sok éve – a legkülönfélébb módokon – saját házában készít nekik lakomát születésének ünnepén. És így még erőteljesebben mondhatjuk, hogy a karácsony öröme valóban öröm „nekünk és az egész népnek”.
Karácsonyi imádság
