A Santa Maria in Trastevere bazilikában a békéért imádkoznak.
Iz 7,10–14. Az Immánuel jele
Izrael királyságát az asszírok fenyegetik, fennáll a veszély, hogy ez a jóval erősebb és terjeszkedésre berendezkedett nép leigázza. Acház király aggodalmában Izajáshoz fordul, hogy Isten szavában találjon vigasztalást. A próféta megpróbálja megnyugtatni a királyt, és arra biztatja, hogy Istenbe vesse bizalmát, és kérjen tőle jelet, ami majd megerősíti a szavait. De az arrogáns módon uralkodó király, aki most ellensége hatalmától retteg, nem bízik a próféta szavában. Vallásosságot színlelve azt mondja, nem akarja „kísérteni az Urat”. Izajás a király bizalmatlanságától haragra gerjedve azt feleli, hogy az Úr maga ad majd neki jelet: „Íme, a szűz fogan, fiút szül, és Immánuelnek nevezi el.” A próféta szava nem várt jövőt tár fel Acház előtt, amely egyébként nem az ő napjaiban fog beteljesedni, de megvalósul Izrael népének és a föld minden népének üdvösségére. A kereszténység ezt a szakaszt Jézus születésére vonatkoztatta, ahogy Máté evangéliumában olvassuk: „Ezek azért történtek, hogy beteljesedjék, amit az Úr a próféta szavával mondott: Íme, a szűz fogan és fiat szül, Emmánuel lesz a neve.” (Mt 1,22–23) A Szentírásnak ez a lapja azt a nagy tervet tárja elénk, amelyet Isten a föld minden népe számára készített: az egyetemes üdvösség tervét. A mennyei Atya Jézusra és tanítványaira bízza a nagy feladatot, hogy a szeretet evangéliumát elvigyék a föld végső határáig. Karácsonytól kezdve előbb a pásztorokkal, majd a bölcsekkel veszi kezdetét Jézus tanítványainak története, akik arra kaptak meghívást, hogy az egész világnak megmutassák „Isten jelét”, „az Emmánuelt”, az Üdvözítőt.
Imádság a békéért
