Az Ortodox Egyház Szent Szabbászt (†532) ünnepli ezen a napon: „minden palesztin remetelak archimandritája”.
Bár 5,1–9; Zsolt 126 (125); Fil 1,4–6.8–11; Lk 3,1–6
Nekünk, akiket zajok, üzenetek és hírek sokasága vesz körül, hogy szinte beleszédülünk, nem könnyű megértenünk Keresztelő János alakját. Kemény, szigorú alkat, akinek lényegre törő személyisége segít abban, hogy újra felfedezzük az élet igazi értelmét. Jellemző vonása, hogy ő olyan ember, aki beszél. Hangosan kiált a pusztából, minden embernek hirdeti az Úr eljövetelét.
János azonban nem saját indíttatásból kezd el tanítani, hanem azért, mert az Úr szava elérte őt egy adott történelmi pillanatban, ahogy Lukács apostol írja: „Tibériusz császár uralkodásának 15. esztendejében (…) az Úr szózatot intézett Jánoshoz, Zakariás fiához a pusztában.” Hangja elér egészen napjainkig, és a puszta, ahol beszél, sincs olyan nagyon távol tőlünk: itt van nagyvárosainkban, ahol a magány kikezdte a társadalmi kötelékeket. János olyan prédikátor, akit nem befolyásolnak a királyi paloták intrikái. Szegény ember, akinek az öltözéke is erről tanúskodik: teveszőrből készült ruhát és bőrövet visel. Szegényes dolgokkal, sáskával és vadmézzel táplálkozik. De szegénységében szabad.
János erélyesen beszél, támadja a farizeusokat és a szadduceusokat, leleplezi bűnbánatot színlelő ügyeskedésüket, ami csak arra való, hogy ne kelljen megváltozniuk. Nem fél felhívni a figyelmet arra, ami a királyi udvarban folyik, még akkor sem, ha bátorsága az életébe kerül. János nem tartja indokoltnak azok gőgjét, akik biztonságban érzik magukat, mert ki tudja, miféle érdemeikért – például azért, mert ők „Ábrahám fiai” – a hatalom palotáiban laknak. János szívétől távol áll a gőg: „Aki nyomomba lép, annak még a saruszíját sem vagyok méltó megoldani” (Jn 1,27) – mondja Jézusról. Ez az alázatos ember elszántan ostorozza a gőgöt és az önelégültséget. Az alázat nem félelem, nem hallgatás vagy visszafogottság. Az alázatos ember egyedül az Úrba veti bizalmát. János képes meghallgatni, beszélni, képes a megbocsátás gesztusait gyakorolni azok felé az emberek felé, akik hosszú sorokban érkeznek hozzá, hogy megvallják a bűneiket, és megkeresztelkedjenek a bűnbánat keresztségével. Kiáltó próféta. Kiált, mert helyet kell készítenie egy új életnek a világ zűrzavaros pusztaságában. Meg akarja nyitni az Úr előtt az utat a pusztában. Lukács evangélista egy névtelen próféta (a második Izajás) szavait idézi, melyek leírják Izrael visszatérését a babiloni fogságból. Széles, nyílegyenes, síkságon futó útról van szó, mely emlékeztet azokra az úgynevezett „felvonulási utakra”, melyek az ókori szentélyekhez vezettek, amelyeken énekelve és örvendezve jártak. Fontos, hogy visszanyessük a fensőbbségességet és az erőszakosságot, feltöltsük a hidegség és a közöny ásta árkokat.
Készítsük így az érkező Úr útját. János így kiált: „Térjetek meg, mert elközelgett a mennyek országa.” (Mt 3,29) Egyszerű, de határozott üzenet. Az olyan fül, amely hozzászokott az efféle kijelentésekhez, besorolhatja az untig ismételt mondatok közé, ám aki így ítéli meg a próféta szavait, az azoknak a farizeusoknak a számát gyarapítja, akik ki akarják vonni magukat Isten ítélete alól. Talán nekünk is el kellene mennünk Jánoshoz a pusztába, és kérni tőle a bűnbánat keresztségét, hogy reménykedhessünk, és munkálkodhassunk egy másik, jobb világ eljövetelén. Így tanúi lehetünk annak, hogy a pusztában megnyílik egy út, majd benépesül szegényekkel, gyöngékkel és mindazokkal, akik az üdvösségre vezető szavakat keresik.
Imádság az Úr napján
