Kezdődik az imahét a keresztények egységéért; emlékezzünk meg különösen a Katolikus Egyházról.
1Sám 16,1–13. Sámuel felkeni Dávidot
Sámuelnek útra kell kelnie más vidékek felé, mert az Úr azt mondja, hogy Izáj „fiai közül szemeltem ki magamnak királyt”. Sámuel rájön, milyen veszélyekkel jár ez a vállalkozás, ezért ellenvetést tesz: „Hiszen meghallja Saul, és megöl!” Ám az Úr azt súgja neki, menjen Betlehembe, hogy elkerülje az akadályt. A városka lakói megrémülnek jövetele láttán. Jól tudják, kicsoda Sámuel, és attól tartanak, megzavarja majd a város nyugalmát. Sámuel megnyugtatja őket, azután bemutatja az áldozatot, és találkozik Izájjal, aki felsorakoztatja előtte fiait. Izáj és a vének nem tudják, hogy olyan esemény tanúi, ami sorsdöntő hatással lesz Izrael életére. Amikor Izáj elsőszülött fia, Eliáb Sámuel elé áll, a próféta elámul szépsége láttán. De az Úr, aki közvetlenül szól a prófétához, figyelmezteti: „Ne nézd külsejét… Én nem aszerint ítélek, amire az ember néz: az ember ugyanis azt nézi, ami látszik, az Úr azonban a szívet tekinti.” Ez az alapelv, mely alapján az Úr Izáj legkisebb fiát, Dávidot választja ki. Őt apja nem sokra tartja, be sem mutatja a prófétának, mégis ráesik Isten választása. Sámuel kéri, hogy hívják oda: addig nem kezdik el a vacsorát, míg meg nem érkezik a nyolcadik fiú is. Eszünkbe jut az az evangéliumi jelenet, amikor Jézus magához hív egy gyermeket, középre állítja, és megöleli. Így cselekszik Isten. Az ifjú Dávidra esett a választása, ő fog uralkodni Izrael felett. Az Úr és Sámuel elkötelezte magát emellett. A felkenés által Dávid Isten küldöttévé vált. Ez történik minden keresztény emberrel, amikor megkapja a keresztség kenetét. Nagysága nem termetében, nem is tudásában áll, hanem csakis abban, hogy Isten kiválasztotta és szereti őt. Az Úr az, aki a Szentlélek ereje által nagy dolgokat visz véghez gyermekeiben.
Imádság az Úr anyjával, Máriával
