1Sám 8,4–7.10–22. Könyörögni fogtok királyotok miatt, de az Úr nem hallgat meg benneteket
Sámuel I. könyvének 8. fejezete kulcsfontosságú helyet foglal el az Izraeli Királyság történetében. Maga a nép kér királyt az Úrtól. Sámuel már öreg, de még hivatalban van, ám fiai, akiket bírákká tett, „nem jártak az ő útjain, hanem kapzsiságra hajlottak” (8,3). Viselkedésükkel elárulják az alapelvet, amelyen Izrael stabilitása nyugszik, vagyis az igazságosság elvét: senki nem élvez kiváltságokat, előnyöket. Romlottságuk alapjaiban kezdi ki az együttélést Izraelben. Sámuelnek a maga részéről nincs ereje megrendszabályozni, még kevésbé megfékezni őket. A vének úgy döntenek, királyt kérnek, „ahogy minden nemzetnél van”. Sámuelt elszomorítja a kérés, ám az Úr, aki mélyebben a szívébe lát, azt mondja neki: „nem téged vetettek el, hanem engem, hogy ne én legyek a királyuk”. Az Úr hangsúlyozza, hogy Izrael egész történetét átszövi ez a hozzáállás: elhagyják a szövetséget, hogy más istenek nyomában járjanak. Mégis azt mondja Sámuelnek, hogy egyezzen bele abba, amit a vének kérnek tőle. Nem ért vele egyet, de nem is támaszt akadályt. Azt kéri viszont Sámueltől, hogy figyelmeztesse az izraelitákat döntésük következményeire: a nép ismét szolgaságba süllyed. Izrael emlékezetében még elevenen él a kivonulás és a rabszolgaságból való megszabadulás, figyelmeztetni kell hát, hogy a királyságban újra át fogja élni ezt a szolgaságot. Az Úr, aki szeretettel és nem zsarnok módjára akarja vezetni népét, szabadságot ad Izraelnek, de figyelmezteti, hogy király utáni vágyuk elvakult gőgből fakad, és vereséghez vezet. A Szentírás azonban megmutatja, hogy Isten szeretete még árulásainknál is erősebb. Isten nem hagy el bennünket. Ám a szívvel nem szabad játszani, sem a sajátunkkal, sem Istenével.
A Szent Kereszt imádsága
