Január 20., csütörtök

 


Imádság az egyházak egységéért; emlékezzünk meg különösen az ősi keleti egyházakról (szír ortodox, kopt, örmény, etióp, szír-malabár és asszír).

 

1Sám 18,6–9; 19,1–7. Jonatán figyelmezteti Dávidot, hogy Saul megpróbál az életére törni

 

A szöveg elején a Biblia egyik legszebb leírását olvashatjuk a barátságról, Jonatán és Dávid barátságáról. Már az első találkozáskor érzik, hogy életre szóló kapcsolat alakul ki közöttük. Barátságuk annyira szoros, hogy mindketten azonosulnak a másikkal. Ez annak a szövetségnek a lényege, amelyet kötnek egymással. Az, hogy Jonatán Dávidnak adja ruháit és fegyvereit, jóval több, mint nagylelkű gesztus a herceg részéről a kis pásztorfiú iránt, akinek nincs sem az udvarhoz méltó ruhája, sem fegyverei, amikkel harcolhatna. Jonatán önmagára ismer Dávidban. Saul is örömét leli az ifjúban, mert mindig sikeres a rábízott katonai feladatokban. A fiatal hadvezér híre egyre jobban elterjed. A királyt erős féltékenység fogja el, és az a gondolat fészkeli be magát a fejébe, hogy Dávid fenyegetést jelenthet számára: a fiatal harcos a trónjára törhet. Saulnak ugyanakkor szüksége van Dávidra, mert ő az egyetlen, akire támaszkodhat betegségében. Az irigység mégis a gyilkosság gondolatáig taszítja: megpróbálja megölni a fiút, miközben az zenél neki, hogy enyhítse fájdalmát. Később kockázatos megbízásokkal látja el, amelyeket Dávid mindig sikeresen teljesít, és ezzel még inkább kivívja magának a nép szeretetét. Saul most már meg van róla győződve, hogy Dávid tűrhetetlen fenyegetést jelent számára. Míg korábban közvetett módon próbált megszabadulni tőle, most már nyíltan az életére tör. Az irigység vakká teszi; nemcsak hogy nem veszi észre a jót, de minden gyűlöletté alakul benne, és odáig jut, hogy el akarja pusztítani azt, aki semmi rosszat nem tett. Jonatán barátságán keresztül Isten megakadályozza, hogy Saul véghez vigye tervét. Ez az ősrégi történet eszünkbe juttatja azt, amit Pál írt a rómaiaknak: „Ne hagyd, hogy a rossz legyőzzön téged; te győzd le a rosszat jóval!” (Róm 12,21)

Imádság az Egyházért