Imádság az egyházak egységéért, különösen az európai és az amerikai keresztény közösségekért
2Sám 5,1–7.10. Legeltesd népemet, Izraelt
Ez a szentírási szakasz azt mutatja be, hogyan iktatják be hivatalába Dávidot, s hogyan terjed ki uralma egész Izraelre. Az északi törzsek úgy döntenek, szövetséget kötnek Dáviddal, és felajánlják neki, hogy Izrael fölött is uralkodjon. Dávid egyáltalán nem örül annak, hogy gyászba borul Saul háza, még akkor sem, ha mindez a nemzeti egyesülés útját egyengeti. Nem vérre akarja építeni birodalmát. A különböző törzsek úgy határoznak, hogy Dávid körül egyesülnek, legyen ő az izraeliták egyetlen királya. Dávid elfogadja, mert Isten akaratát látja benne. Jól tudja, hogy nem érdemei miatt lett király, hanem maga Jahve választotta ki Saul helyére, amikor az méltatlanná vált a királyságra. Két esemény jelzi Dávid királyságának megerősödését: beveszi Sion várát, amely az egyesített királyság fővárosa lesz (5,6–12), és győzelmet arat a filiszteusok fölött (5,17–25). Dávid megértette az ostrom fontosságát: tudta, ha megszerzi az erődítményt, akkor megteheti az egyesített királyság székhelyéül. Így biztosíthat magának fővárost az ország közepén, félúton Júda és Izrael között. Dávid elfoglalja a várost, és az immár egységes nép királyává koronázzák. Harmincéves volt ekkor. Siont attól kezdve úgy fogják hívni: „Dávid-város”. Dávid egyesítette azt, amit korábban szétválasztottak, így beteljesítve Isten ígéretét: „Te legeltesd népemet, Izraelt, s te légy Izrael fejedelme.” Valóban „vele volt az Isten”.
Imádság a szegényekért
