Imádság az egyházak egységéért, különös tekintettel a protestáns – evangélikus, református, metodista, baptista, pünkösdi és evangéliumi – egyházakra
Boldog Batthyány-Strattmann Lászlónak, a szegények orvosának emléknapja
2Sám 1,1–4.11–12.17.19.23–27. Saul halálának hírüladása
Sámuel második könyve Saul halálának elbeszélésével veszi kezdetét, mely egy amalekita keze által történt. Úgy tűnik, az amalekita ifjú egy csepp lelkifurdalást sem érez azért, amit tett. Úgy beszél a gyilkosságról, mint egy közönséges, hétköznapi cselekedetről. A történet hallatán Dávid felháborodik, egyrészt Saul és Jonatán halála miatt, másrészt pedig azért, mert az amalekita ifjú nem félt kinyújtani a kezét, és megölni „az Úr felkentjét”. Dávid megparancsolja, hogy öljék meg. Az amalekita ugyanis azzal, hogy eldicsekedett Saul meggyilkolásával, egy szörnyű szentségtöréssel kérkedett, hisz Sault maga Isten választotta ki Izrael felkentjének. Ezzel a gesztussal Dávid megpróbálja elejét venni egy olyan hagyomány kialakulásának, mely meghonosodni látszott a fiatal Izraeli Királyságban: megölik a meggyengült uralkodót azért, hogy az új király kegyeibe férkőzzenek. Jézussal az emberek közti viszonyok egészen másképpen alakulnak: a szeretetnek, és nem a bosszúállásnak kell uralkodnia közöttük. Csakis ezzel a szemléletmóddal győzhető le gyökeresen az erőszak, ehhez azonban a szív teljes megtérésére van szükség. A megbocsátásnak kell elfoglalnia a bosszú helyét. Dávid azt akarja, hogy Saul és Jonatán halála miatti kétségbeesett panasza őrződjék meg „Júda fiainak” emlékezetében. Háromszor is megkérdezi: „Hogy estek el a hősök?” Dávid kérdése mindenkit arra hív, gondolkodjék el, mi lehet az igazi oka annak, hogy a baj az egész népet sújtja. A válasz mondhatni benne rejlik a kérdésben: az Úr eltávolodott Izraeltől, és hagyta, hogy ellenségei kezébe kerüljön. Igazság szerint Saul volt az, aki eltávolodott Istentől, és az endori halottidéző szavaira bízta magát. Hibája az egész népre visszaüt. A bűn mindig következményekkel jár a közösségre nézve, hisz jóban-rosszban összetartozunk. Dávid mindenesetre megadja a tiszteletet Saulnak mint Izrael királyának, s elismeri, hogy az Úr kente őt fel. A bűne nem törli el Isten szeretetét. A Jonatánról szóló gyászének pedig egy egészen különleges barátságról tanúskodik. Dávid magasztalja a barátját, s egyben azt a hűséges embert is, aki a végsőkig osztozott apja szomorú sorsában. Ebben a fájdalomban már ráismerhetünk arra a testvéri kötelékre, mely nem a húsból és a vérből származik, hanem az evangéliumhoz való ragaszkodásból; arra a barátságra, melynek nevében az ember az életét is képes odaadni a másikért.
Előesti imádság
