Január 23., évközi 3. vasárnap, Isten szavának vasárnapja
Imádság az egyházak egységéért, különösen az afrikai keresztény közösségekért
Imádság az egyházak egységéért, különösen az afrikai keresztény közösségekért
Neh 8,2–4.5–6.8–10; Zsolt 19 (18); 1Kor 12,12–31; Lk 1,1–4; 4,14–21
A liturgia ma visszavisz bennünket Lukács evangéliumának kezdetéhez, arra hív, hogy újra nyissuk ki ezt a kis könyvet. Az evangélium kezdetben talán kevésnek, kevéssé jelentőségteljesnek tűnik egy olyan generáció számára, mely könnyedén fogyasztja a szavakat, s az újdonság hajhászása közben talán túl is hangsúlyozza őket, miközben nem szívesen néz a mélyükre. Valójában az evangélium folyamatos és hűséges olvasása a bölcs ember feladata, aki, Jézus szavaival mondva, új és régi kincseket tud kiemelni belőle. Néha úgy tűnhet, csak azt olvassuk újra és azt ismételgetjük, amit már tudunk. Igazság szerint az idő és a szív munkája, amit e lapok olvasásába belefektetünk, hozzásegítenek ahhoz, hogy felfedezzük az élet értelmét és azt, hogy ma mit kér tőlünk az Úr. Lukács evangélista, akinek evangéliuma ebben az évben minden vasárnap elkísér bennünket, kiemeli, feladatának érezte, hogy „elejétől kezdve mindennek szorgalmasan” utánajárjon, amit Jézus mondott és tett. Már ez önmagában felhívás számunkra, hogy tegyük magunkévá az aggodalmát, nehogy Jézus egyetlen szava is veszendőbe menjen, és süket fülekre találjon.
Szombat van, és Jézus „szokása szerint” elmegy a zsinagógába, ahogy harminc éven át tette. Ezúttal azonban ő maga olvassa fel Izajás könyvének azt a részét, ahol a próféta hirdeti „az Úr kedves esztendejét”. És Jézus ünnepélyesen kijelenti: „Ma teljesedett be ez az Írás a ti fületek hallatára.” Jézus nem magyarázza az Írást, hanem betölti: „Ma beteljesedett az Írás!” Az a názáreti „ma” minden helyen ugyanúgy „ma”, ahol hirdetik az evangéliumot. Minden alkalommal, amikor az evangéliumot hirdetik, el kellene tudni mondani, hogy a szó üdvözítő valósággá vált azok számára, akik hallgatták. És éppen a szegényeknek, az erőtleneknek, a szenvedőknek, a foglyoknak, a megnyomorítottaknak van szükségük arra, hogy hallják: „Ma beteljesedett ez az Írás!” Az Úr elsősorban nekik mondja: „ma” mellettetek vagyok. Minden keresztény közösségnek azt kellene mondania, hogy „ma” akarunk nagylelkűbbek lenni; „ma” teszünk meg mindent, hogy véget érjenek a háborúk és a konfliktusok; „ma” teszünk azért, hogy a gyermekek ne éljenek többé elhagyatottan, hogy a menekülteket befogadják, s az irgalmasság evangéliuma bejárja az emberek útjait, és felébressze a béke új reményét.
A tanítványoknak engedniük kell, hogy megérintse szívüket ez az evangélium, és ügyelniük kell arra, hogy lustaságból vagy félelemből ne halasszák holnapra az irgalmasság napját. Ez a „ma” soha nem ér véget, mert minden alkalommal, amikor hirdetik az evangéliumot, beteljesedik Isten mai napja, az elnyomottak szabadulása, a szenvedők megvigasztalása, az irgalmasság éve mindenki számára.
Imádság az Úr napján
